Beszerezte, eldugta és unokájával terítette a zárjegy nélküli cigit egy 77 éves siroki nagymama

2024. augusztus 7. – 10:46

Másolás

Vágólapra másolva

A 2020-as évek elején döntött úgy egy 77 éves siroki nő, hogy beszerez külföldről zárjegy nélküli cigarettákat, és azokat eladja. Az ismeretlen körülmények között megszerzett cigarettát ezután előbb az udvari fészerben, egy műanyag hordóban tartotta, de itt a navosok 2021 áprilisában ellenőrzést tartottak, melynek során lefoglalták az akkor ott található, összesen több mint kétmillió forint értékű dohányárut – írja közleményében egy vádemelésről a Heves Vármegyei Főügyészség.

Az idős nő ezután sem hagyott fel az üzlettel: és 2021 novemberétől abba a vele egy háztartásban élő fiát is bevonta. Ekkor már ismerőse, egy másik idős nő szomszéd faluban található házánál rejtette el az árut, amiért havi díjat fizetett a tulajdonosnak. Ettől kezdve innen szállította el és terítette szét a zárjegy nélküli dohánytermékeket, amiben fiatalkorú unokája is a segítségére volt. A NAV itt 2022 nyarán több mint tízmillió forint értékű tiltott árut foglalt le.

A nő így is folytatta: 2023 februárjában továbbra is folyamatosan értékesítette a vádlott-társai közreműködésével a Nyíregyházán megszerzett, ám akkor már Sirokban bértárolt zárjegy nélküli cigarettákat. Mindez addig folytatódott, amíg a vádlotti családtagokat egy egri buszmegállóban tetten nem érték pakolás közben az adóhatóság járőrei, akik már hosszabb ideje megfigyelték őket.

A járási ügyészség most emelt vádat az ügyben. A kereskedésben főszerepet játszó két siroki és egy nyíregyházi terhelt esetében végrehajtandó börtönbüntetésre és közügyektől eltiltást kért, míg több közreműködővel szemben felfüggesztett szabadságvesztést, valamint pénzbüntetést indítványozott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!