Jövő héten visszatér a meleg idő, egyre kevesebb esőre számíthatunk

2024. augusztus 4. – 16:03

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn még jöhet egy kis eső, de keddre megint felmelegszik az idő, ami végig kitart majd a hét folyamán. A hőmérséklet csúcsértéke a hét végére ismét 30 Celsius-fok felett alakul, de a hajnalok frissítőek lesznek – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből

Hétfőn szórványosan előfordulhat zápor, zivatar, de egyre kevesebb esőt várhatunk, és az ország nagyobb részén több órára kisüt a nap. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati szél, zivatarok környezetében rövid ideig viharos széllökés sem kizárt. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 26–31 fok között alakul, a tartósabban felhős vidékeken ennél akár több fokkal hűvösebb is lehet.

Kedden is napos időre számíthatunk, de a Dunától keletre azért akadhatnak gomolyfelhők. Általában száraz idő lesz, legfeljebb keleten jöhet kevés zápor, északi széllel. A hőmérséklet hajnalban 8-17, délután nagyrészt 25-30 fok között valószínű.

Szerdán ismét napsütésre időre lehet készülni kevés gomoly- és fátyolfelhővel. Csapadék nem valószínű, és a légmozgás se sok lesz. A minimum 10-18, a maximum-hőmérséklet 27-33 fok között alakul.

Csütörtökön megint rapszodikusabb időjárást jósolnak: a gomoly- és fátyolfelhők zavarhatják a napsütést és helyenként előfordulhat zápor, zivatar. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati szél. A hajnali 12-21 fokról délutánra 29-36 fok közé emelkedik a hőmérséklet. A pénteki napra szinte teljesen ugyanez az előrejelzés.

A hétvége néhol kellemes, máshol már-már forró lesz, lényegében visszatér a strandidő. Szombaton nagyrészt napos, száraz időre van kilátás, kevés légmozgással. A hajnali 13-22 fokról 31-37 fok közé melegszik fel a levegő. Vasárnap derült vagy gyengén felhős idő ígérkezik eső nélkül, mérsékelt széllel. Hajnalban 13-22, délután 32-38 fok valószínű.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!