El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Nem tudott repülni a dunántúli gólyafióka, felnyitották a gyomrát, 380 gramm gumiszalagot találtak benne

2024. július 31. – 18:18

Másolás

Vágólapra másolva

3433

380 gramm keskeny gumiszalagot kellett kiműteni egy már majdnem felnőtt gólyafióka gyomrából a Sóstó Vadvédelmi Központban – írták ki a Facebookra. A fióka hatfős gólyacsaládjából rövid időn belül négyen haltak meg különböző természetvédelmi problémák miatt.

A központ szerint a megfigyelt gólyacsalád fészkében eredetileg négy fióka volt. Mikor már majdnem felnőttek, az egyik szülő áramütésben elpusztult. Az életben maradt szülő tovább etette őket, de egyik napról a másikra a négy fiókából kettő szintén meghalt.

A két, életben maradt fiókából az egyik látszólag jól volt, a másik viszont kirepült, de nem tudott visszarepülni a fészekre. Többször befogták és megpróbálták újra és újra elengedni, mert nem látszott, hogy komoly baja lenne. Két napon keresztül halakat is kapott eleségként, de ezeket folyamatosan kiöklendezte. Nagyon legyengült, így bevitték.

A vizsgálat során a gólya hasán, a térde mellett két sebet találtak, a hasa tömör tapintású volt. Megröntgenezték, és észrevették, hogy oda nem illő dolgok vannak a gyomrában. Azonnal megműtötték, és 380 gramm keskeny gumiszalagot távolítottak el a gyomrából. A sóstói központ munkatársai azt írták: „Sok mindent találtunk már állatokban, de ez talán az egyik legdurvább ilyen esetünk.”

Később kiderült, hogy az állat ugyan felépülni látszott, de végül elpusztult. A Blikk megkereste az üggyel kapcsolatban a Sóstó Vadvédelmi Központot, amelynek vezetője, Csete Gábor azt mondta: „Gyakran tesznek le szemetet illegálisan az erdőszélekre, ez pedig iszonyatos mértékben károsítja az élővilágot. Az állatok széthurcolják a szemetet, emellett az időjárás is dolgozik, ám nem csak az illegális lerakók okozzák ezeket a problémákat. A szeméttelepeink nincsenek lefedve, rengeteg madár jár rá, itt keresik a szerves hulladékot, de ezzel együtt rengeteg műanyagot visznek be a szervezetükbe is, sőt! Szinte nincs olyan fészek, ahol ne lenne alapanyag valamilyen hulladék.”

Csete szerint a fiókát a szülője etethette meg a gumiszalaggal, amit egy illegális lerakóhelyről vagy lefedetlen szeméttelepről szedhetett össze, és amit valószínűleg siklónak nézett.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 398,66 Ft
USD 369,04 Ft
További élő árfolyamok!
Partnereinktől