Magyar Péter adóhiányként fizettetné be a politikusokkal azt a vagyont, amivel nem tudnak elszámolni

2024. július 30. – 12:11

Másolás

Vágólapra másolva

Ha a Tisza Párt felhatalmazást kap a magyar emberektől, teljesen új vagyonnyilatkozati rendszert vezetünk be és húsz évre visszamenőleg, minden magas rangú politikust és családtagjaikat vagyonosodási vizsgálatnak vetjük alá" – ígérte meg a Facebook-oldalán Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke már június elején, az európai parlamenti választások előtt is pedzegette, hogy vagyonosodási vizsgálatot indítanának minden politikus ellen, de részletekről eddig nem beszélt.

Most azt írta,

ha a politikusok „nem tudnak elszámolni a tényleges gazdagodásuk forrásával, akkor a különbözetet adóhiányként be fogják fizetni az államkasszába. Ha nem fizetik be, akkor a végrehajtók behajtják rajtuk”.

A Tisza Párt honlapjára hétfőn töltötték fel az európai parlamenti mandátumhoz jutott képviselőik magánérdekeltségeiről szóló hivatalos nyilatkozatokat. Ezek nem a hagyományos értelemben vett vagyonnyilatkozatok, vagyis a képviselők olyan vagyontárgyairól, mint például ingatlan, állampapír vagy részvénytulajdon, nem tartalmaztak adatokat, az viszont kiderült belőlük, hogy a képviselők hol dolgoztak és mennyit kerestek az elmúlt három évben, valamint az is, hogy most milyen cégekben van „jelentős befolyást biztosító tulajdonrészük”.

Magyar Péter ezt a maga részéről kedden a Facebookon azzal egészítette ki, hogy „van egy nagyobb és egy kisebb budai lakásom, egy üres telkem a Káli-medencében és egy hatéves Volvom, valamint ugyanannyi megtakarításom, amennyi jelzáloghitelem az ingatlanokon”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!