Havi 6 millió 5 munkahelyről – ábrán mutatjuk, mikor honnan mennyit keresett Magyar Péter a NER-ben

2024. július 30. – 04:51

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn írtuk meg, hogy feltöltötték a Tisza Párt EP-képviselői a magánérdekeltségeikről szóló hivatalos nyilatkozataikat a párt honlapjára. Ebből természetesen Magyar Péter nyilatkozata a legérdekesebb, ő az elmúlt három évből 10 különböző jövedelemforrásról számolt be.

Az erről szóló táblázat azonban nem volt átlátható, így azt, hogy mikor hol mennyit keresett, grafikonra raktuk. Íme:

Az ábrán látszik, hogy a vizsgált időszakban Magyarnak egy hónapot leszámítva végig volt egy 3-3,5 milliót fizető főállása. Emellé jöttek idővel a különböző igazgatósági és bizottsági tagságok, amelyekkel 2023-ban egy ideig már összesen 6 millió forintos havi jövedelemre tett szert.

Az adatokat tartalmazó eredeti cikkünk itt olvasható. A Magyar Péterrel készült legutóbbi interjúnkat itt lehet visszanézni:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!