RTL: Egy magánkórházban kötöttek ágyhoz egy idős férfit, aki majdnem kiszáradt

2024. július 29. – 19:44

Másolás

Vágólapra másolva

A kórházi ágyhoz kötözték beteg rokonukat, aki csaknem kiszáradt, az ügyeletes orvost pedig még telefonon sem tudták elérni a Várpalotai Szent Donát Kórházban – erre panaszkodtak az idős férfi hozzátartozói az RTL Híradójának.

Az ápolók azt mondták, azért kötözték meg az apósát, mert az idős férfi el akart menni a kórházból. Csakhogy a menye szerint „a papa fel se tudta emelni a kezét, nemhogy elment volna valahova”. A család kérésére eloldozták a férfi kezét, de addigra már nagyon kiszáradt.

A hozzátartozó azt mondta, a látogatási idő alatt, délután 2-től 5-ig nem érték el az ügyeletes orvost, aki a nővérek szerint nem is volt a kórházban. Végül este 8-kor közölték velük telefonon, hogy már látta orvos a rokonukat. De ma sem kaptak arra magyarázatot, hogy miért csak akkor.

Az ellátásért az érintett 440 ezer forintot fizet havonta.

A kórház ígérete szerint „emelt szintű ápolást biztosítanak állandó szakorvosi felügyelettel, kiváló szakszemélyzettel”.

A kórházban 300 beteg van. „Ha egy egészségügyi intézmény azt hirdeti magáról, hogy olyan magas szintű, hogy folyamatosan orvosi felügyeletet biztosít, akkor azt biztosítsa is” – mondta a Híradónak Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász. A szakértő szerint a hozzátartozók emiatt panaszt is tehetnek. A korlátozó intézkedésekről pedig általánosságban azt mondta, hogy egy beteg lekötözése lehet jogszerű, de ezt szigorúan dokumentálni kell.

A várpalotai kórház az RTL-lel közölte, hogy a főigazgató teljes körű vizsgálatot rendelt el az ügyben, és annak lezárásáig nem nyilatkoznak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!