Csak a győri egyetemnél járt pluszpont az MCC-s képzésért, de akiket felvettek, anélkül is bekerültek volna

2024. július 29. – 15:14

Másolás

Vágólapra másolva

430

Egyetlen egyetemen, a győri Széchenyi István Egyetemen (SZIE) fogadták el a kormányközeli MCC tehetséggondozó papírját, de ott sem hozott extrát a konyhára senkinek – írja a 444.

Idén először a felsőoktatási intézmények is dönthettek arról, hogy a felvételi eljárásban miért hány pluszpontot adnak, a lehetséges 500-ból 100-nak a sorsáról határozhattak saját hatáskörben.

Idénre az MCC csak a győri Széchenyi István Egyetemmel tudott megállapodni saját képzése intézményi többletpontként való érvényesítéséről, jövőre ez már jóval több egyetemen fog működni: Debrecenben, Miskolcon, Pécsen és Szegeden is lesz hasonló lehetőség.

A lap megkérdezte a győri egyetemet, van-e adatuk arról, hogy hány hozzájuk felvételiző érkezett MCC-s pluszpontokkal, és ők milyen arányban jártak sikerrel. Az egyetem azt írta, 11 felvételiző érvényesített intézményi pluszpontot MCC-s képzéssel, közülük 6-an nyertek felvételt.

„Ők valamennyien e pluszpontok nélkül is bekerültek volna egyetemünkre, tekintve, hogy egy vagy két emelt szintű érettségivel, valamint közép- vagy felsőfokú nyelvvizsgával is rendelkeztek” – írta az egyetem, hozzátéve, hogy 4409 elsőévest vettek fel.

A 444 megkereste az MCC-t is, ők azt írták, jelenleg több egyetemmel is tárgyalnak, minden egyetemi képzést nyújtó város felsőoktatási intézményével törekszenek az együttműködés kialakítására.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 403,32 Ft
USD 356,32 Ft
További élő árfolyamok!