Orbán: Megjelent az agresszív törpe új embertípusként

2024. július 27. – 10:48

Másolás

Vágólapra másolva

Ha megpróbáljuk megérteni, hogy jött létre a nyugati „posztnemzeti” gondolkodás, akkor az 1960-as évekig kell visszamenni: akkor volt a szexuális forradalom és diáklázadások, ezek annak a kifejezései voltak, hogy az egyén szabadabb lesz, ha megszabadul mindenféle kollektívától, de azóta Orbán szerint kiderült, hogy az egyén csak közösségekben válhat naggyá. A miniszterelnök szerint nyugaton már nem vágynak közös célokra.

A nagyság célja viszont: el kell ismerni, hogy vannak a világon dolgok, amik nagyobbak nálad, és el kell arra szánnod magad, hogy ezeket szolgáld. Ezek Isten, család, haza. Ha ezek helyett az ember önmagára fókuszál, akkor „amit kapsz, nem a nagyság lesz, hanem a nagyképűség”. Bekövetkezett a nagyképűség helyzete most nyugaton, amit ő ürességnek érez, ami meg agresszivitást szül. Így aztán „megjelent az agresszív törpe mint új embertípus”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!