Újabb négy határrendészt gyanúsítanak vesztegetéssel az ügyészek

2024. július 26. – 10:53

Másolás

Vágólapra másolva

Négy rendőrt hallgatott ki gyanúsítottként a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt folytatott nyomozásában csütörtökön.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult ügyben a regionális nyomozó ügyészség – a korábbi több, nagyszabású, összehangolt eljárási cselekményéhez hasonlóan – csütörtökön is több embert érintően végzett elfogásokat, kutatásokat és gyanúsítotti kihallgatásokat negyven ügyész és rendőr közreműködésével.

A nyomozó ügyészség a négy rendőr szolgálati helyén végzett kutatáskor készpénzt, autót és motort, valamint bankszámlát zárolt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala közreműködésével az eddigi eljárásban összesen közel 300 millió forint értékű vagyont vontak el a vagyonelkobzás biztosítása érdekében.

A gyanú szerint 2021 márciusától a Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó határrendészek a szolgálataik során rendszeresen követtek el korrupciós bűncselekményeket, amelyek megvalósításában civil személyek is segítségükre voltak.

A négy gyanúsított szabadlábon védekezik. Egyikük sem ismerte el a bűncselekmények elkövetését, valamennyien panasszal éltek a gyanúsítás ellen. Vezető beosztású, vagy tiszti rendfokozatú határrendész nincs a gyanúsítottak között.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!