Rablót, csalót és évek óta bujkáló gyilkost is fogtak a rendőrök a budapesti körözési akcióban

2024. július 23. – 08:44

Másolás

Vágólapra másolva

Eredményes körözési akciót zárt a Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztálya, július 1. és 15. között 51 körözött embert fogtak el Budapesten – írja a Police.hu.

A havonta megszervezett akcióban ezúttal a XV., XVI. és XXII. kerületi rendőrkapitányságokkal elemeztek összesen 482 körözési eljárást, ennek eredményeként fogtak el olyanokat, akiket többek között

rablás, súlyos testi sértés, kábítószer birtoklása, csalás, ittas és bódult vezetés, illetve összesen 14 év meg nem kezdett szabadságvesztés letöltése miatt kerestek.

Egy 62 éves férfit emberölés miatt kerestek, mert a megalapozott gyanú szerint 2021. november 13-án a főváros XV. kerületében olyan súlyosan bántalmazta lakótársát, hogy az belehalt sérüléseibe. Őt a IV. kerületi Szabadság parkban fogták el.

A IX. kerületben, egy buszon fogták el azt a férfit, aki hét elfogatóparancs elől bujkált, amiket 5 év meg nem kezdett szabadságvesztés, lopás, kábítószer birtoklása, új pszichoaktív anyaggal visszaélés és csalás miatt adtak ki ellene.

Egy hivatalos személy elleni erőszak miatt körözött 49 éves nő tartózkodási helyét a Nemzeti Védelmi Szolgálat segítségével derítették ki, majd a VIII. kerületben csaptak le rá.

A rendőrség egy eltűntként bejelentett embert is megtalált.

Többen most sem várták meg, hogy a rendőrök menjenek értük; amikor a nyomozók kiderítették telefonszámukat és felhívták őket, inkább feladták magukat, illetve befizették az elmaradt pénzbírságot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!