Megindul a szél és mérgező, vörös porral lepi be egy Duna-parti falu környékét

2024. július 23. – 21:31

Másolás

Vágólapra másolva

Szeles időben rendszeresen vörös színű por borítja be a Komárom-Esztergom vármegyei Neszmély környékét – írja az RTL. A por egy, a településtől három kilométerre fekvő, kiszáradt vörösiszap-tározóból származik, és a Greenpeace szerint arzént, nikkelt, krómot és egyéb mérgező anyagokat tartalmaz. Ezek a porból beszivárogtak a környék talajvizébe is.

A tározó befedését 10 éve elrendelték, de ezt az akkori tulajdonos nem tette meg. 2020-ban egy osztrák cég vette meg a területet, ők egy zöldenergia-projektet ígérnek oda, de még nem kezdték azt el.

Az osztrák cég szerint a terület környékét Natura 2000 területté nyilvánították, ami miatt munkagépekkel nem tudják megközelíteni az egykori vörösiszap-tározót. Azt mondják: arra várnak, hogy megszüntessék a Natura 2000 területet, és hogy megkapják az engedélyt a behajtásra.

A kormányhivatal szerint ők támogatják a területrendezést, de ezt a tulajdonos náluk még nem kérvényezte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!