Sztrájk jöhet a Volánnál, a szakszervezet szerint nem megfelelőek a munkakörülmények

2024. július 22. – 11:23

Másolás

Vágólapra másolva

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) részleges munkabeszüntetést helyez kilátásba, ha nem változnak a munkakörülmények a Volánnál – erről beszélt Dobi István, a SZAKSZ elnöke a HelloVidék nevű lapnak.

A lap azt írja, hogy a szervezet az utóbbi időben több vidéki helyről is azt az információt kapta, hogy a Volán nem tudja biztosítani a védőitalt a dolgozóinak, és a klímaberendezések működősével is problémák vannak. Például Debrecenben és Tatabányán a pihenő helyiségben a klímaberendezések elromlottak, és van olyan telephely, ahol két hónap alatt sem sikerült megjavítani a berendezést.

Dobi István szerint az ország teljes területén elszórva jellemzőek a problémák. Úgy látja, az elmaradt karbantartás alapesetben a Volán kiadáscsökkentésével hozható összefüggésbe, ugyanakkor a helyi vezetők gondatlansága is lehet az oka. „Azzal is magyarázható a kialakult helyzet, hogy a területről nagyon nehéz elérni, hogy gyors beavatkozás történjen, mivel minden ilyen tartalmú döntést és engedély kiadását központosítottak, és akár több nap, akár hetek telhetnek el, mire orvosolják a problémát” – mondta.

A Volán nemrég részletes statisztikát küldött a SZAKSZ-nak, arról, hogy a vidéki buszjáratok milyen arányban rendelkeznek működő klímaberendezéssel. A HelloVidék birtokába jutott adatok szerint idén június 20-án a társaság aktív állományában 83,8 százalék volt a klimatizált autóbuszok aránya.

Dobi István szerint ha az autóbuszvezető úgy ítéli meg, hogy a kánikula olyan terhelést jelent számára, ami veszélyezteti már a biztonságos munkavégzést, akkor részlegesen szüntesse be a munkát.

A SZAKSZ szeptemberben fog dönteni arról, hogy szervezzenek-e egy nagyobb létszámú, 800-1000 fős demonstrációt.

Kérdéseinkkel megkerestük a Volánbusz kommunikációs osztályát, ha válaszolnak, frissítjük a cikkünket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!