Nem lesz több kavarás, hétfő este jogerős lett a főpolgármester-választás eredménye

2024. július 15. – 22:17

Másolás

Vágólapra másolva

Jogerőssé vált a budapesti főpolgármester-választás végeredménye, miután a hétfő délutáni határidőig nem érkezett a választások eredményét megállapító határozatokkal szemben jogorvoslati kérelem – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI-vel.

Sasvári Róbert, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke a testület pénteki ülésén, a szavazatok újraszámlálását követően jelentette be, hogy Karácsony Gergely (Párbeszéd-Zöldek-DK-MSZP) nyerte a főpolgármester-választást. Az NVB elnöke akkor úgy tájékoztatott, hogy Karácsony Gergely 371 538 szavazatot, Vitézy Dávid (Vitézy Dáviddal Budapestért-LMP-Zöldek) 371 245 szavazatot kapott, a két jelölt közötti különbség 293 szavazat.

Az ülésen elhangzott, hogy a főpolgármester-választás érvényes szavazatait azért számlálták újra, mert az Alkotmánybíróság július 5-i határozata szerint alaptörvény-ellenes volt a főpolgármester-választás eredményét megállapító június 26-i kúriai végzés, és a Kúriának új döntést kellett hoznia. A Kúria július 7-én közzétett végzésében az NVB korábbi határozatát részben megváltoztatva elrendelte a főpolgármester-választáson leadott összes érvényesnek nyilvánított szavazat átvizsgálását, újraszámlálását.

Sasvári Róbert a részletekről szólva közölte, hogy a szavazatok újraszámlálását a főváros 23 kerületében 1367 szavazókörben végezték el július 9-én, 10-én és 11-én. Ismertette, hogy június 9-én a főpolgármester-választáson 781 767 érvényes szavazatot adtak le, az érvénytelen szavazatok száma 24 548.

A főpolgármester-választás hosszú procedúra után zárult le, mert a szoros eredmény miatt előbb Vitézy Dávid, majd Karácsony Gergely is különféle jogi kifogásokat emelt. Előbb az érvénytelen szavazatokat számoltak újra, akkor Vitézy javára csökkent a különbség, de ő ezek után az érvényeseket is szerette volna átnézetni. Beadványát a Kúria előbb elutasította, aztán az Alkotmánybíróság helyt adott neki, így végül a Kúria elrendelte a teljes újraszámlálást. Ezután Karácsony javára nőtt a különbség. Az első élő interjút Karácsony Gergely és Vitézy Dávid a Telexnek adta, ezt itt lehet megnézni:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!