Tamásnak eltört a kulcscsontja, de két kórház sem látta el a lerobbant klímák miatt

Legfontosabb

2024. július 12. – 18:47

Másolás

Vágólapra másolva

Kórházba járni sosem kellemes időtöltés, különösen ilyen forró nyári időben, ami az egészségügyre is nagyobb terhet ró a megnövekedett esetszámok miatt. Ebben a melegben történt meg olvasónkkal, Tamással (a nevet kérésére megváltoztattuk), hogy egyik gyerekével kerékpározni indult vasárnap délután. Biciklizés közben baleset érte, elesett, és súlyos sérüléseket szenvedett. Eltört két bordája, és a kulcscsontja, ami el is mozdult. A baleset után rövid ideig nem volt eszméleténél.

Mentőt kellett hívni, hogy bevigyék az Észak-budai Szent János Centrumkórházba. Itt még aznap közölték vele, hogy műtétre lesz szükség. Ezt másnap a vizsgálatok is igazolták, ám mégsem került sor a műtétre. Pontos tájékoztatást viszont nem kapott arról, miért alakult így a dolog. Amikor már második napja feküdt a műtétre várva, Tamás összeszedte az erejét, és felkelt, hogy utánajárjon, mi is a helyzet pontosan. Rövid keresgélés után az épület mögött dohányzó ápolók beszélgetését sikerült elcsípnie. Elmondása szerint itt hallotta meg a következő mondatot:

„a héten biztosan nem lesz műtét, nincs klíma a műtőben, 30 fok felett nem műtenek”.

Az egy dolog, hogy a műtőben nem működött a klíma. A kórteremben sem volt légkondicionálás, Tamás szerint a betegek 35-36 fokban feküdtek.

Kifizette volna a légkondicionáló javítását a kórházban

Tamás szerdán elégelte meg a várakozást, ezért úgy döntött, kikéri a zárójelentését, és maga próbálja megszervezni a saját ellátását. A János-kórház által kiadott dokumentumban is szerepelt, hogy műtét kell. A következő sorokból viszont kiderült, hogy azt nem tudják elvégezni:

„Előre nem látható műtői kapacitáscsökkenés miatt a tervezett műtétet elvégezni nem tudtuk” – volt olvasható a zárójelentésben.

Egyébként Tamás szerint a jelentést megíró orvos is azt javasolta neki, hogy jobban jár, ha elmegy, és máshol próbálkozik. Ő ugyanaz az orvos volt, aki még vasárnap este fogadta Tamást. Az orvos azt mondta neki, azóta csak egyszer ment haza aludni. Többet segíteni a János-kórházban nem tudtak, azt mondták Tamásnak, ha bármit tudnak, telefonon jelentkeznek.

Tamásnak még az is eszébe jutott, hogy ismerősök segítségével megszervezi, és ki is fizeti a János-kórház műtőjének klímaszerelését. Felajánlotta a dolgozóknak, hogy ezt gyorsan elintézi, aztán mehetnek tovább a műtétek, aminek mások esetében nagyobb tétje lehet, mint nála. Tamás ekkor számára megdöbbentő visszautasítást kapott:

„A Belügyminisztériumban nem nézik jó szemmel a magánakciókat.”

Tamás ekkor más kórházakról is tájékozódott. Egy egészségügyben dolgozó ismerősétől megtudta, hogy az Uzsoki Utcai Kórházban sem műtenek.

Ott viszont nemcsak egy műtő állt le a légkondicionálás hiánya miatt, hanem az összes. Az ok: a központi hűtőrendszer meghibásodása.

Ez a hír pénteken meg is jelent a sajtóban.

A következő próbálkozás a Honvédkórház lett volna. Az egészségügy szervezéséért felelős Belügyminisztérium Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központja (NNGYK) ugyanis határozatba foglalta, hogy az Uzsoki kiesése miatt a traumatológiai szakellátást átmenetileg a Honvéd veszi át.

Nincs klíma, nincs műtét

Szerettük volna megtudni, miért nem működnek a klímák a kórházakban, és mikor várható a javításuk. A meghibásodások technikai hátteréről nem tudtunk meg részleteket, de a kórházak nyilatkoztak a helyzetről.

Lapunknak a Szent János Kórház is megerősítette, hogy a Ortopéd-Traumatológiai Osztály műtőjében valóban elromlott a klíma, így ott nem tudnak műtéteket végezni. „A kórház azonnal jelezte a meghibásodást a kórházak műszaki üzemeltetéséért felelős Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságnak, akik a javítást megkezdték” – válaszolta megkeresésünkre a Szent János Kórház. Azt is elmondták, hogy az elektív (tervezett) műtéteket elhalasztották, a súlyos, műtétet igénylő akut sérültek felvételét és ellátását pedig az Országos Mentőszolgálat koordinálja.

Az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója is megerősítette a Telexnek, hogy jelenleg egy műtő sem üzemel náluk. „A kórház dolgozói mindent megtesznek, hogy a pácienseket hajnaltól kezdve minél gyorsabban fogadni tudják, és hogy ne a legnagyobb hőségben kelljen várakozniuk. A műtétekhez ideális hőmérsékletet viszont nagyjából 17-20 fok, ezt a folyadékhűtő rendszer megjavításáig nem lehet biztosítani, de jövő hétre már helyreállhatnak a klímák, és folytatódhatnak a műtétek is az Uzsoki Utcai Kórházban” – mondta lapunknak Ficzere Andrea, a kórház főigazgatója.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) megkeresésünkre azt írta a helyzet kapcsán, hogy a két budapesti kórházban valóban okozott fennakadást a meleg időjárás. A hibák elhárítása már folyamatban van, de valamiért fontosnak tartották megemlíteni, hogy vidéken nincsenek ilyen problémák. „A folyamatos betegellátás az intézmények közötti helyettesítéssel megoldott. Orvosaink és szakdolgozóink az extrém körülmények ellenére is kitartanak és biztosítják a betegek gyógyítását” – közölte a főigazgatóság.

Küzdelem az ellátásért

Azt Tamás is látta, hogy az orvosok és kórházi dolgozók erejükön felül próbáltak segíteni. „Mindent megtettek, amit az adott helyzetben lehetett” – mondta. A helyzetét azonban a Honvédkórház kijelölése sem oldotta meg. Ott működnek ugyan a klímák, viszont az ideiglenes átszervezés miatt megnőtt a terhelés a kórházon, csak a nagyon sürgős eseteket tudják átvállalni, tudta meg a továbbra is kulcscsonttöréssel várakozó beteg.

Ezután Tamás feladta a próbálkozást, és úgy látta: a magánellátás lehet a legbiztosabb megoldás. Körül is nézett a magánklinikák árai között, a számára szükséges műtét 900 ezer és 1,5 millió forint közötti összegbe került volna.

Végül sok szervezkedés után és több orvosismerős bevonásával sikerült elérnie, hogy egy területileg nem illetékes állami kórház vállalja el a műtétet. Tamás azóta ebben az intézményben van, állapota stabil, de felkavarták az események: „Zavar a dolog, de nem magam miatt, én rendbe jövök. Mi lesz azokkal, akiknek nincs kellő ismeretségük, hogy így elintézzenek egy műtétet? A Jánosban a kórteremben velem szemben feküdt egy 70 évesnél idősebb férfi, aki már előttem is ott várt, hogy megműtsék. Neki az élete is múlhat rajta.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!