Szijjártó: Ha nem lesz béke, Ukrajna el fog pusztulni

2024. július 11. – 13:52

Másolás

Vágólapra másolva

Szijjártó Péter a CNN műsorában beszélt Magyarországról, Ukrajnáról, a NATO-ról és Orbán Viktor közelmúltban folytatott utazásairól. Szijjártó a műsorban azt mondta, hogy több mint 1,3 millió menekült van Magyarországon, ahol 1500-nál is több iskolába járnak a menekült családok gyerekei (ez nagyjából minden második iskolát jelenti),

a háború miatt rendkívül magas az infláció, rendkívül magasak az energiaárak.

A magyar külügyminiszter szerint az EU és a NATO elmúlt két és fél évben a háború megállítására tett intézkedései eredménytelenek voltak, a helyzet csak rosszabbodott. Ha ez így folytatódik, több ezer – tíz- vagy százezer – ember fog meghalni.

„És Ukrajna el fog pusztulni.”

A háborús helyzetet és annak kívánatos megoldását a következőképp foglalta össze Szijjártó Péter:

  • rengeteg fegyvert küldtek (többek között rengeteg amerikai pénzből) Ukrajnába,
  • de hiába, Ukrajna nem ért el sikereket, ellenben
  • az orosz hadsereg nyomul előre, ezért
  • tárgyalóasztalhoz kellene ülni, így
  • békemegállapodást lehetne kötni, ami
  • tartós és igazságos békét hozna magával.

Szijjártót megkérdezték arról is, valóban jegelték-e kicsit az USA-val való kapcsolatokat Biden alatt, tekintve, hogy úgy tűnik, mintha Orbán azt szeretné, ha Trump nyerne. A külügyminiszter válaszában arról beszélt, hogy az amerikai–magyar kapcsolatok

  • Trump előtt tragikusak voltak,
  • Trump alatt jobbak voltak, mint valaha,
  • Trump után ismét tragikusak lettek.

Mivel Magyarország jó kapcsolatokra törekszik, a tapasztalatok alapján ha Trump ismét elnök lesz, erre nagyobb a remény, ráadásul Orbán és Trump nagyon jó barátságot ápol.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!