Békásmegyeri emberölés: ketten beismerő vallomást tettek, egy ember tagad

2024. július 8. – 13:06

Másolás

Vágólapra másolva

Ketten beismerő vallomást tettek, egy ember viszont tagadta bűnösségét a békásmegyeri emberölés ügyében őrizetbe vett három gyanúsított közül, derült ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfői, az ügyben tartott sajtótájékoztatóján. Csécsi Soma, a BRFK szóvivője a Teve utcai rendőrszékházban az ügy hátteréről azt mondta, hogy július 4-én, csütörtökön jelentették be egy békásmegyeri társasház lakói, hogy eltűnt a szomszédjuk. A rendőrség és a katasztrófavédelem a helyszínre érkezve megtalálta a férfi holttestét a lakásban, és először halált okozó testi sértés gyanúja miatt rendeltek el nyomozást, és hajtóvadászatot indítottak.

A nyomozást a boncolás megállapításai után emberölés gyanújával folytatták tovább, majd a BRFK beazonosított két férfit és egy nőt, akik a feltételezett elkövetők lehettek. Július 7-én, vasárnap két különböző helyszínen fogták el a gyanúsítottakat, a III. kerületben egy 49 éves férfit, a Blaha Lujza téren pedig egy 36 éves férfit és egy 40 éves nőt. A 49 éves férfit súlyos testi sértés kísérletével, a 36 évest emberöléssel, a nőt pedig segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják.

„A 36 éves férfi, akit emberölés megalapozott gyanúja miatt hallgattunk ki gyanúsítottként, részletes vallomást tett, beismerte a bűncselekményt, a 40 éves nő szintén beismerte a bűncselekmény elkövetését, azonban a 49 éves férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését” – mondta a BRFK szóvivője. Azt is mondta, hogy a nő a bántalmazott férfinál lakott, míg a másik két gyanúsított közvetlenül a gyilkosság elkövetése előtt ment fel a férfi lakására.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!