Egy ember meghalt, tizenegyen pedig megsérültek az Izsák közelében történt balesetben
2024. július 4. – 10:01
Egy ember meghalt, tizenegyen pedig megsérültek az Izsák közelében történt balesetben, amikor egy kamion 57 éves sofőrje áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol nekiment egy teherautónak. A két jármű ezt követően még egy teherautóval és két személyautóval is ütközött. A balesetben az egyik autó sofőrje, egy 51 éves szolnoki férfi halt meg. Négy ember súlyosan, heten könnyebben sérültek meg.
A baleset reggel 8 óra körül az 52-es főút, Solt felől Kecskemét irányába tartó részén történt a 27-es kilométernél. A katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása szerint a baleset következtében két ember a járművekbe szorult, őket a kecskeméti és a kiskőrösi hivatásos, valamint a szabadszállási önkormányzati tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki. A helyszínre két mentőhelikopter érkezett.