Rendszeresen használja fel Rétvári Bence fotóit egy kamuoldal a Facebookon

2024. július 1. – 16:08

Másolás

Vágólapra másolva

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárának fotóival próbálja csapdába csalni a gyanútlan facebookozókat egy kamuoldal. A pénzügyi átverésekre építő oldal egy miskolci születésű, dél-Karolinában élő bitcoinkereskedő, Vincent William imázsát próbálja felépíteni, és rendszeresen használja a magyar politikus fotóit, sőt olykor teljes bejegyzéseit is, írja a 444.hu. A kamuprofil tavaly például arról posztolt képeket, ahogy Rétvári bögrével a kezében mosolyog a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban.

Egy másik bejegyzésben az államtitkár képeit használva buzdítja követőit arra, hogy ne gondolják túl a dolgokat, inkább cselekedjenek.

Rétvári a Telex megkeresésére azt írta, évekkel ezelőtt jelezte a Facebook felé, hogy fényképeivel rendszeresen visszaél az álprofil, de a „tucatnyi” bejelentésre a Facebook azt állapította meg, hogy az oldal nem él vissza Rétvári személyazonosságával, valamint nem sérti a közösségi alapelvekben foglaltakat. „Mind az álprofil, mind az álprofil egyes fényképes bejegyzései kapcsán számtalan bejelentést kapott a Facebook, de semmi se történt. Ez elfogadhatatlan, így bárki fényképeivel vissza lehet élni, jogosulatlanul fel lehet használni. Miközben a hivatalos politikusi profilom egyes posztjait többször korlátozta a Facebook, addig a nyilvánvaló jogsértést évek óta eltűri” – írta válaszában a politikus.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!