200 ezer egy mandulaműtétért – vádat emeltek a hálapénzt elfogadó miskolci orvos ellen

2024. július 1. – 13:30

Másolás

Vágólapra másolva

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy orvos ellen, aki 2022-ben összesen 200 ezer forintot fogadott el egy kislány anyukájától és nagymamájától azért, hogy előbb elvégezze a gyerek mandulaműtétjét – derül ki az ügyészség közleményéből.

A férfi adjunktusként dolgozott egy miskolci kórházban, amikor 2022 nyarán egy nő kereste fel a szakambulancia rendelőjében, majd a kórház folyosóján 100 ezer forintot adott át neki, amiért cserébe az orvos vállalta, hogy előbb elvégzi a nő gyerekén az ütemezett orrmandula műtétet.

Meg is műtötte a kislányt, utána viszont elérhetetlenné vált, ezért a nő megkérte az anyját (a gyerek nagyanyját), hogy keresse fel az orvost, és adjon át neki újabb 100 ezer forintot. Hogy erre pontosan miért volt szükség, az a vádiratból nem derül ki. Az orvos mindenesetre ezt is elfogadta.

Az eljárás során azt sem sikerült megállapítani, hogy orvosilag egyáltalán indokolt volt-e a műtét előrehozatala.

Az egészségügyről szóló törvény rendelkezése szerint az egészségügyben dolgozó az egészségügyi szolgáltatás nyújtásáért semmilyen pénzbeli előnyt nem kérhet, illetve nem fogadhat el. 2022-ben a havi minimálbér bruttó 200 ezer forint volt, így az elfogadható ajándéktárgy értéke, azaz a hálapénz a 10 ezer forintot nem haladhatta meg.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottak közül tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben az orvossal és a műtött gyermek édesanyjával szemben pénzbüntetést, míg a nagyszülővel szemben próbára bocsátás intézkedést indítványozott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!