Vádat emeltek a zárkatársát összeverő férfi ellen

2024. június 27. – 16:10

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emeltek a férfi ellen, aki súlyosan bántalmazta zárkatársát, tájékoztat a Fővárosi Főügyészség. A negyvenes férfit életveszélyt okozó testi sértés kísérletével vádolják és börtönbüntetést indítványoznak ellene. Emellett a Fővárosi Főügyészség arra kéri a bíróságot, rendelje el a férfi korábbi, felfüggesztett, tíz hónapos fogházbüntetésének végrehajtását.

Az vádlott férfi még 2020. áprilisában egyik éjszaka vita közben támadt rá cellatársára a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben. Az ügyészség honlapján megosztotta a biztonsági kamera felvételét: ezen látszik, ahogy a kigyúrt férfi egyszercsak felpattan az ágyáról és ököllel kezdi püfölni a párnákat pakolgató társát, aki védekezés helyett a földre kuporodott. Szerencséjére a börtönőrség hamar közbelépett és kihozta a cellából a megvert férfit, aki nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A vádirat szerint a „bántalmazás erejére, módjára, és a támadott testtájékokra tekintettel fennállt az akár életveszélyes sérülések kialakulásának a reális lehetősége is”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!