Zaklatta volt barátnőjét, aztán megszerezte minden adatát és kiíratta őt még az egyetemről is

2024. június 27. – 11:16

Másolás

Vágólapra másolva

Rendszeresen üzenetekkel bombázta és zaklatta volt élettársát egy férfi Fejér megyében, írja a 24.hu a Székesfehérvári Járási Ügyészség közlése alapján. A férfit bíróság elé állították.

A Fejér Vármegyei Főügyészség számolt be róla, hogy a férfi 2022 júliusáig párkapcsolatban volt későbbi áldozatával. A szakítás után zaklatni kezdte a nőt, e-maileket, Messenger-üzeneteket írt, megjelent a nő lakásánál is. A nő fényképével létrehozott egy álprofilt is, ahol kiírta a telefonszámát is. De előfordult az is, hogy a férfi szegeket és csavarokat rakott exe kocsijának gumiabroncsaiba.

A férfi valahogy megszerezte a nő telefonját is, majd távoli hozzáférést biztosító programot telepített rá, így figyelte meg. A telefon adatait lenullázta, megszerezte adatait és jelszavait, tavaly júniusban pedig megszüntette a nő egyetemi hallgatói jogviszonyát is. A férfi ezután visszaélt a nőtől megszerzett bankkártyaadatokkal is. Letöltendő börtönbüntetést kért rá az ügyészség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!