Nagy csalás egy kis faluban: Szegiben fideszes lett a polgármester, de a választás előtt 41 százalékkal nőtt meg a szavazók száma

2024. június 26. – 19:46

Másolás

Vágólapra másolva

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szegiben meglepő dolog történt a június 9-i önkormányzati választások előtt néhány nappal. A faluban márciusban még csak 246 szavazópolgárt regisztráltak, a választók száma azonban a választásokra 348-ra ugrott, azaz addigra 41 százalékkal emelkedett meg. Feltehetően a 102 új „lakónak” is köszönhetően a polgármester a Fidesz–KDNP jelöltje lett. A Kúria most megsemmisítette az eredményt, és július 7-re új polgármester-választást írt ki.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kis falvak nem arról híresek, hogy oda tömegesen szeretnének beköltözni új lakók. Szegiben azonban a választások előtt ez történt. Míg március 13-án még csak 246 választásra jogosult személy volt a faluban, június 3-án már 278, három nappal a választás előtt pedig a választók száma 348-ra ugrott. Csak a választás előtti utolsó héten a szavazóköri névjegyzék kötelező lezárásáig még 70 új választópolgárnak lett lakcíme Szegiben.

Az érkezők azért jelentkeztek be szegi lakcímekre, hogy a faluban szavazhassanak. „Egyes ingatlanokba 6-10 fő jelentkezett be, és a Helyi Választási Bizottság két tagjához további 8-8 fő került bejelentésre” – olvasható a Kúria határozatában.

A szavazás napján is furcsa dolgokra lettek figyelmesek a helyiek. Az új „lakókat” szervezetten, kisbuszokkal vitték szavazni. A „buszoztatás” miatt többször is hosszú sorok alakultak ki a szavazásnál, ilyet a helyiek még nem láttak a faluban. Még érdekesebb volt, hogy több érkező kezében olyan papírt láttak, amire fel volt neki, hogy kire kell szavaznia. „Volt olyan szavazó, aki a Helyi Választási Bizottság elnökének kérésére az igazolványa helyett azt a nyomtatványt adta oda, amire leírták neki, hogy kire, melyik polgármesterre és képviselőre kell szavazni ” – idézi a Kúria határozata a panaszos beadványát.

A választást Trudics Andrea, a Fidesz polgármesterjelöltje nyerte meg 153 érvényes szavazattal (57,95 százalék). A független Kisvárdai Tibor 105 szavazatot (39,77 százalék) kapott.

A furcsa választás miatt a helyiek egy része petíciót indított, amit június 14-én átadtak a Helyi Választási Bizottságnak. A petíciót 59-en írták alá. Ebben ezt írták: „A 2024. 06.09-én Szegiben az Önkormányzati választáson szembesült a falu lakossága, hogy nem a tényleges itt lakó választópolgárok döntöttek a polgármester személyéről és a képviselő testület tagjairól. Autóztatás történt, melyről fotók készültek. Az újonnan betelepült választópolgárok segédeszközöket használtak, papírra vetett listával érkeztek. Szeretnénk élni a demokratikus jogainkkal, hiszünk a tisztességes választásban és kérjük a választás ismétlését. Aláírást gyűjtöttünk és követeljük a tisztességes újraválasztást.”

A független Kisvárdai Tibor megóvta az eredményt. A Kúria mostani határozata helyt adott a felülvizsgálati kérelmének. A bíróság kimondta: objektív adatok is alátámasztják, hogy Szegiben sérült a választások tisztasága. Olyan emberek is szavazhattak ugyanis, „akik tömegesen, közvetlenül a választás előtt kifejezetten azért létesítettek lakcímet a településen, hogy szavazataikat a választási eredmény befolyásolása érdekében leadhassák”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!