Orbán: Von der Leyen ministráns kislány a hungarofób Weberhez képest

2024. június 21. – 07:55

Másolás

Vágólapra másolva

„A mindenkori német kancellárral a német-magyar együttműködésre rá kell ütni a kóser pecsétet” – mondta a Berlinben tartózkodó Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott szokásos pénteki interjújában annak kapcsán, hogy ma Olaf Scholzcal találkozik.

Beszélt arról, hogy csütörtökön találkozott a Mercedes vezérkarával és titoktartási nyilatkozat aláírása után megnézhette a legújabb modelleket. A Mercedes most egy olyan beruházást hoz létre Magyarországon, ami 3-4000 új munkahelyet teremt. Orbán szerint az új német technológiai fejlesztéseket tekintélyes részben Magyarországon hozzák létre.

Orbán szerint tragikus lenne Magyarország számára a protekcionista politika, mert akkor „nincs nagy piac” és az egész világ nem áll rendelkezésre. A kormányfő szerint a világgazdaság nyitottsága kulcskérdés. „Mi a világ számára gyártunk” – mondta, szerinte Németország ezért is szövetségese Magyarországnak. A németek és a magyarok szerinte ugyanabban a cipőben járnak, nem érdekük a protekcionista gazdaságpolitika.

Az Európai Néppárttal kapcsolatban elmondta, hogy az háborúpárti és migrációpárti, a Soros-terv végrehajtói. Beszélt arról is, hogy az uniós pozíciók elosztása „kemény műfaj”, ahol az a kérdés, hogy kinek hány szövetségese van. Szerinte a liberálisok, a baloldal és az Európai Néppárt szövetséget kötött, és megállapodott egy olyan programban, amely „nem jó Magyarországnak”.

Beszélt arról is, hogy Németország militarizálódik, szerinte a német médiából dől, hogy Németországnak részt kell vennie egy háborúban. „Súlyos militarizálódás zajlik ebben az országban” – mondta. Arról is beszélt, hogy lakosságcsere zajlik Európában, az európai ember fogy, a muszlimok száma pedig radikálisan nő. Később arról beszélt, hogy Németország már nem olyan, mint a régi, és a bevándorlók már „saját jogon” vannak az országban, nem vendégként. Azt mondta, hogy Magyarország nem fogja ezt hagyni, nem lesz bevándorlóország. Szerinte nemet kell mondani a migrációra.

Orbán keményen bírálta az Európai Néppárt vezetőjét, a nemrég Budapesten Magyar Péterrel találkozó Manfred Webert, és azt mondta róla: Ursula von der Leyen hozzá képest ministránskislány. Később azt mondta Weberről, hogy ő hungarofób.

Orbán szerint Manfred Webernek egyetlen, a szívéhez közel álló célja van, hogy ártson Magyarországnak. Szerinte látványos, hogy miután a Fidesz megnyerte június 9-én az EP-választást, „migrációs bírsággal büntették Magyarországot”.

Mark Rutte leendő NATO-főtitkárral folytatott megbeszéléséről is beszélt. A miniszterelnök szerint az amerikaiak vezetésével „Németország statisztálása mellett a nyugati világ le akarja győzni Oroszországot”. Szerinte az a kérdés, hogy Szevasztopolban orosz vagy NATO-zászló leng-e majd a kikötőben, erről szól a háború. Orbán azt is mondta, hogy a háborús szerepvállalásban és a migráció kérdésében is meghúzta Magyarország a vészféket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!