Péntekre tetőzhet a forróság, 38 Celsius-fok is lehet

2024. június 20. – 06:52

Péntekre tetőzhet a forróság, 38 Celsius-fok is lehet
Szökőkútban hűsölők Budapest belvárosában 2024. június 19-én – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön egy gyenge hidegfront hatására minimálisan mérséklődik a meleg, az északnyugati és északkeleti megyékben 25 fok alatt marad a napi középhőmérséklet, máshol jellemzően 25 fok körül vagy afelett, ezen belül a déli tájakon 27 fok környékén alakul a napi középhőmérséklet – írja a met.hu. A napi maximumok elérhetik a 35 Celsius-fokot.

Szombat éjfélig továbbra is harmadfokú hőségriadó van érvényben. Az országos tiszti-főorvos indoklása szerint a hőség az egészséges szervezetet is megviseli, de a kisgyermekek, az idősek, a várandósok, valamint a szív- és érrendszeri betegséggel élők különösen veszélyeztetettek.

Pénteken tetőzhet a hőség, napközben 30-38 fok várható, délen, délnyugaton lesz a legmelegebb. Szombaton egy hidegfront érkezik, feltámad az északnyugati szél, elszórtan záporokra, zivatarokra lehet számítani. Északnyugaton 28-32 fokra, délen és keleten még 33-38 fokra kell készülni. Vasárnap többfelé megélénkül a szél. A napsütést gomolyfelhők zavarhatják meg, mindenhol mérséklődik a forróság, 27-34 fokra kell készülni – írja az Időkép.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!