Donald Trump fia Budapesten: Ha Trump nyer, „öt perc alatt véget vet a háborúnak”

2024. június 14. – 10:53

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Trump legidősebb fia, Donald Trump Jr. volt az MCC vendége csütörtökön Budapesten. Trump Jr. apja kampányában egyébként is gyakran feltűnik, most pedig a “The World According to Donald Trump Jr.” című rendezvényre ment el, ahová a magyar sajtóból a Mandinert beengedték.

Donald Trump Jr. arról beszélt, hogy szerinte Amerikában az átlagemberek felébredtek. Szerinte az apja egyik legnagyszerűbb dolga az volt, hogy leleplezte milyen “őrült és radikális a demokraták egy része”. Trump bírósági tárgyalásairól fia azt mondta, hogy “a demokraták a törvényt fegyverként használják” apja ellen: “„Több vádpontot hoztak fel az apám ellen, mint Al Capone ügyében, és még így is nőtt a népszerűsége.”

Donald Trump Jr. ezután fasizmusról és demokráciáról elmélkedett, majd rátért a Fidesz propagandájából is jól ismert kommunikációs fordulatokra, például arra, hogy “Európa többi részével ellentétben Magyarország nem pusztított el magát azzal, hogy többmillió migránst engedett be, akik nem osztják az értékrendünket, és nem tartják be a törvényeinket.”

De Trump fia nem többet állított, mint azt, hogyha apja hatalomra kerül, akkor “öt perc alatt véget vetünk az ukrajnai háborúnak”, mert “ezek nem olyan bonyolult dolgok, ha nem vagy teljesen idióta”. Donald Trump Jr. ezután konspirálódni kezdett, elmondta, hogy létezik a Soros-hálózat, ez irányítja szerinte Joe Bident is, aki “egy üres öltöny”. “Ha apám nem nyeri meg a választást, ez a háború örökké fog tartani” – összegezte végül Donald Trump fia, hogy hogy látja a helyzetet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!