Karácsonyban nincs meg a bizalom ahhoz, hogy Vitézyt felkérje helyettesének

2024. június 11. – 13:01

Karácsonyban nincs meg a bizalom ahhoz, hogy Vitézyt felkérje helyettesének
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Várospolitikus vagyok, nekem ebben nincs szerepem. Nem leszek 2026-ban sem pártvezető, sem miniszterelnök-jelölt. Drukkolója leszek a kormányváltásnak” – mondta távlati terveiről a Telexnek adott élő interjújában Karácsony Gergely, aki az előzetes adatok szerint, ha csak 324 szavazattal is, de megnyerte a budapesti főpolgármester-választást. Interjúnkban reagált a hétvégén terjedni kezdő hangfelvételekre is, melyeken többek között arról beszél, hogy ha Vitézy Dávid elindul a főpolgármester-választáson, „lapáttal fogjuk agyonverni”.

„A jelentősége annak, hogy ezeken a hangfelvételeken mit mondok, egy tízes skálán egyes. Aminek jelentősége van, hogy Magyarország legnagyobb közvetlenül választott politikai vezetőjét folyamatosan szisztematikusan lehallgatják” – mondta Karácsony. Szerinte az „föl se merül”, hogy a beszélgetést a barátai rögzítették, akikkel beszélgetett. „Elnézést kérek, hogy a barátaimmal indulatosabban beszélek négyszemközt, de ennek semmi jelentősége nincsen” – mondta.

Bár „fekete öves együttműködőnek” jellemezte, azt jelen pillanatban elképzelhetetlennek tartja, hogy Vitézy Dávid a helyettese legyen. Ehhez most nincs meg köztük a bizalom. Szerinte ugyanis Vitézy az első perctől tudta, hogy Szentkirályi Alexandrát, a Fidesz főpolgármester-jelöltjét vissza fogják léptetni a javára. „Ha Vitézy ezt nem tudta, akkor nem a külvárosi Fidesz-szavazók logikájával kampányolt volna... Folyamatosan a Fidesz-szavazókhoz beszélt, a Vitézy féle progresszív várospolitikát a szögre akasztotta” – mondta.

A szoros eredményre tekintettel riválisa már a választás éjszakáján jelezte, hogy a szavazatok újraszámlálását fogja kérni. Ez Karácsony szerint nem politikai, hanem jogi kérdés. Lehet kezdeményezni, de arra alapos ok kell, „önmagában az, hogy szoros az eredmény, még nem ok”. Mindazonáltal a folyamatba még beleszólhat a politika, mert a végső döntést a kérdésben az Alkotmánybíróság mondhatja majd ki, amely Karácsony szerint „full fideszes testület”. De emlékeztetett rá, hogy Orbán Viktor az Indexnek adott interjújában elfogadta a választás eredményét, a győzelméhez pedig még Tarlós István is gratulált, akivel SMS-t váltottak a választás éjszakáján.

Karácsony szerint amúgy ha volt választási csalás, azt a Fidesz követte el. A nemzetközi megfigyelők megállapításaira hivatkozva „a választók súlyos félrevezetésének” nevezte, hogy a jogszabály adta utolsó pillanatban léptették vissza a jelöltjüket. Szerinte részben ez magyarázza az érvénytelen szavazatok nagy számát is, mert „ne lepődjenek meg, ha a szavazóik nem találják a megfelelő jelöltet a szavazólapon”. Elismerte, hogy a választási bizottság helyesen el fogja marasztalni azért, hogy átragasztgatták Vitézy Dávid plakátjait Szentkirályi visszalépése után, de szerinte neki a kampánya végül arról szólt, hogy „elmondjam az ellenzéki szavazóknak, hogy át akarják őket verni”. Az interjúban többször is beszélt Vitézy „megtévesztett” szavazóiról, következő főpolgármesteri ciklusa céljaként meg azt nevezte meg, hogy öt év múlva azok, akik most Vitézyre szavaztak, majd őt támogassák.

Karácsony, aki a politikai elemzők és közvélemény-kutatók világából érkezett a politikába, a választás előtt egy szalvétára írta fel a tippjét. Bár magát a szalvétát nem hozta magával, azt mondta, „ennél kicsit nagyobb győzelmet” írt rá. „Nagyjából azt, ami 19-ben volt, tehát 50:44-et” – mondta. Azt, hogy a választás eredményeként nem lesz egyértelmű többsége a fővárosi közgyűlésben, ahova a Fidesz és a Tisza Párt 10-10, az őt támogató DK-MSZP-P szövetség 7, az MKKP és a Vitézyt támogató LMP 3-3 képviselőt delegálhat, azzal oldotta fel, hogy „ha valaki meg tudja oldani ezt a helyzetet, egy fekete öves együttműködő, az én vagyok”.

Az együttműködési készség a későbbiekben is felmerült, de más szempontból. Magyar Péter és Vitézy apropóján azt említette, hogy a két új politikai szereplő között a nagy különbség, hogy míg Magyar „rávágta az ajtót a NER-re, Vitézy úgy tesz, mintha lenne ajtó, amin lehet közlekedni”. Ettől függetlenül még nem tudja, hogy a Tisza Párttól mire számíthat. Magyar Péter mozgalma szerinte egyelőre „romboló fázisban” van. „Kicsit rombolja a NER-t, de nyilván az ellenzéken belül rombol” – mondta, megjegyezve, hogy a társadalomtudományban létező fogalom a teremtő rombolás. „Hát, majd meglátjuk” – mondta.

Hogy milyen lesz kormányozni Budapestet ebben a helyzetben? Karácsony szerint az előző ciklusban, amikor a kerületi polgármesterek alkották a közgyűlés többségét, ügyek mentén mindig lehetséges volt az együttműködés, a döntések javát konszenzussal hozták. „Egy Wintermantel Zsolttal lehetett egyeztetni egy mobilitási tervről vagy zárszámadásról” – példálózott. Most, az új rendszerben a kerületi polgármesterek helyett a fővárosi listákról bejutó képviselőkből áll majd a közgyűlés. A Fidesz listáján viszonylag ismeretlen, új arcok szerepeltek, köztük sok olyan fidelitasos fiatal, akik az előző ciklusban általában molinókkal tiltakoztak a közgyűlés üléstermében.

Pont a jövőbeni együttműködési lehetőségek, valamint egyik közeli szövetségese, Tordai Bence apropóján merült fel a kérdés, hogy miért döntött a közös listaállításról a DK-val és az MSZP-vel. Magyar Péter ugyanis kizárta, hogy akár a Fidesszel, akár a DK-val szövetséget kössön a fővárosi közgyűlésben, Tordai pedig azért jelentette be kilépését a Párbeszédből, mert hibának tartotta a választási együttműködést, lényegében a beolvadást a DK-ba. „A borzasztó nehéz külső körülmények között eredményes városvezetés azért volt lehetséges, mert ezek az emberek nem hagytak cserben” – utalt például Szaniszló Sándorra, a XVIII. kerület DK-s polgármesterére, listája második helyezettjére. Szerinte valójában nem ez a pártpolitika, hanem az, hogy „az LMP valahogy visszasírja magát a politikai térbe... Én nem fogom megtagadni Szaniszló Sándort csak azért, mert DK-s”.

Karácsony 2021-ben versenybe szállt az ellenzéki miniszterelnök-jelöltségért is. Most viszont lényegében kizárta, hogy nagypolitikai ábrándjai lennének. „Várospolitikus vagyok, nekem ebben nincs szerepem. Nem leszek 26-ban sem pártvezető, sem miniszterelnök-jelölt. Drukkolója leszek a kormányváltásnak” – mondta, miután azt fejtegette, hogy a most megjelent jobbközép alternatíva mellett meg kell teremteni egy progresszív, baloldali, szociáldemokrata és zöld alternatívát is. „Ez a rendszer túljutott a fénypontján” – mondta, bár szerinte nem szabad lebecsülni az ellenálló képességét sem, hiszen „a szavazóik egy részét visszahozták”. De szerinte nagy bajban van a kormány, mert „zéró befolyásuk lesz az európai döntéshozatalban”, pedig a költségvetés azért van válságban, mert nem jönnek az európai pénzek. De neki nem feladata ezzel foglalkozni. „Én ezzel a várossal akarok foglalkozni. Értékalapon szeretném ezt a várost élhetővé tenni, lobbizni a forrásokért mindenhol. Itthon és Európában” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!