Tizenhat településen holtverseny lett a polgármesterjelöltek között

2024. június 10. – 09:50

Tizenhat településen holtverseny lett a polgármesterjelöltek között
Fotó: Ruprech Judit / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Nem derült még ki, hogy ki lesz a polgármester 16 településen, ahol pontosan ugyanannyi szavazatot kapott két jelölt a tegnapi önkormányzati választáson. Ha a jogorvoslatok után is marad a döntetlen eredmény, akkor 120 napon belül időközi választást kell tartani, hogy eldőljön a küzdelem ezeken a településeken, írja az MTI.

A következő településeken alakult ki holtverseny két polgármesterjelölt között:

  • Tarrós (Baranya)
  • Újsolton (Bács-Kiskun)
  • Sajóivánka (Borsod-Abaúj-Zemplén)
  • Vatta (Borsod-Abaúj-Zemplén)
  • Rábaszentmihály (Győr-Moson-Sopron)
  • Büssü (Somogy)
  • Kisszekeres (Szabolcs-Szatmár-Bereg)
  • Koppányszántó (Tolna)
  • Bajánsenye (Vas)
  • Kissomlyó (Vas)
  • Mesterháza (Vas)
  • Rátót (Vas)
  • Belsősárd (Zala)
  • Szijártóháza (Zala)
  • Zalaboldogfa (Zala)
  • Zalakomár (Zala)

Néhány egyéni választókerületben (EVK) is volt szavazategyenlőség a jelöltek között, ezek a következők:

  • Pécs 15. számú EVK
  • Mezőtúr 4. számú EVK
  • Kerepes 5. számú EVK

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!