A reggeli felhőszakadás után villámárvíz öntötte el a Vas vármegyei Horvátzsidányt

2024. június 10. – 12:05

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn gyakorlatilag bárhol bármikor számíthatunk arra, hogy leszakadhat az ég, vannak olyan települések, ahol ez hétfő kora reggel meg is történt. Így járt például a Vas vármegyei Horvátzsidány, ahol olyan mennyiségű csapadék hullott le kora reggel, hogy a község utcáin villámárvíz alakult ki.

Az ezt dokumentáló felvétel az Időkép oldalán jelent meg.

De nemcsak az ország nyugati határára csapott le a vihar hétfőn, Szentendre utcáin is hömpölygött a víz.

Az eső mellett az azt kísérő viharos szél is komoly károkat okozott, a Miskolci Vasutas Sport Club (MVSC) sporttelepe épületének tetőszerkezetét például éjszaka szinte teljesen elbontotta a vihar.

Fotó: Vajda János / MTI
Fotó: Vajda János / MTI

A „villámszóró felhőszörny” vasárnap is heves zivatarokkal csapott le a Dunakanyarra és környékére, a helyzet pedig hétfőn se változik érdemben, zivatarra az ország keleti felére kiadták a narancssárga figyelmeztetést, de az egész ország citromsárga a felhőszakadás veszélye miatt.

Mindeközben marad a fülledtség is, a hőmérséklet csúcsértéke főként délen, délkeleten még többfelé elérheti a 30 fokot, északon, északnyugaton azonban már inkább 25 fok körül alakulhat.

Vas vármegyében tizenkét alsóbbrendű út vált járhatatlanná a heves esőzések miatt, a veszélyes útszakaszokat a rendőrség lezárta – írja a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján az MTI. Az Útinform tájékoztatása szerint a Duna áradása miatt több Pest vármegyei alsóbbrendű utat is lezártak.

A Vas vármegyei rendőrség tájékoztatása szerint már vasárnap lezárták az utat vízátfolyás miatt Pinkamindszent és az államhatár között, majd Csörötnek és Rönök, Vasszentmihály és Csörötnek, Rátót és Rábagyarmat, Felsőcsatár és Vaskeresztes, valamint Pornóapáti és Horvátlövő között, illetve Pornóapátinál egy bekötőút esetében is erre kényszerültek.

Szintén lezárta a rendőrség a Kemestaródfa és Pinkaszentkirály, a Csákánydoroszló és Ivánc közötti, valamint a Halogy és Csákánydoroszló közötti utat, illetve a Felsőmarác és Csákánydoroszló, a Molnaszecsőd és Döröske közötti utat, valamint a Pornóapáti és az államhatár közötti alsórendű útszakaszt is.

Az Útinform hétfő délben a honlapján azt közölte, hogy a Duna áradása miatt Pest vármegyében lezárták a Szentendre-Kisoroszi összekötőutat, a Szigetmonostor-Határcsárdai komphoz vezető utat, a Szentendre-Szigetmonostori révhez vezető utat, a Leányfalu-Pócsmegyeri komphoz vezető utat, a Dunabogdányi hajóállomáshoz vezető utat és a Budaörs-Törökbálint bekötőutat.

Az áradások miatt továbbá több helyen – Neszmély és Dunaradvány, Visegrád és Nagymaros, Szentendre és Szigetmonostor, Százhalombatta és Tököl, illetve Lórév és Adony között – is szünetel a kompátkelés.

(Cikkünket utólag frissítettük a Vas vármegyei Rendőr-főkapitányság és az Útinform tájékoztatásával.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!