Zivatarok, viharos szél és 33 fok vár ránk

2024. június 7. – 08:05

Másolás

Vágólapra másolva

A HungaroMet Zrt. péntekre az egész ország területére elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatar veszélye miatt. Mint írják, többfelé számíthatunk záporra, zivatarra, elsősorban a délkeleti, déli tájakon jelentősebb terület maradhat szárazon. A zivatarokat viharos széllökés kísérheti, az időközben egyre többfelé északnyugatira forduló szél nagyrészt mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26-33 fok között valószínű.

Szombaton a gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütés várható, majd a délutáni, esti óráktól nyugat, északnyugat felől vastagabb felhőtömbök érkeznek, melyek éjjel kelet felé vonulnak. A délelőtti órákban csak egy-egy zápor valószínű, délután, este főleg a Dunántúlon, éjjel többfelé, majd egyre inkább a keleti tájakon alakul ki záporeső, zivatar. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, csupán zivatarban lehet szélerősödés. A maximum 27-32 fok között várható.

Vasárnap a gomoly- és fátyolfelhők mellett többórás napsütésre számíthatunk, de helyenként erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés. Reggelig több helyen, napközben elszórtan záporeső, zivatar is kialakul, nagyobb eséllyel északon, északkeleten, de nyugaton sem kizárt a csapadék. Sokfelé megélénkül a déli, délnyugati szél. Zivatarban erős vagy viharos lökések is várhatók. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28-34 fok között várható, délen lesz a melegebb.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!