Végleg bezár a CEU Budapesten
2024. június 7. – 22:51
Csütörtökön a CEU tényként közölte a volt hallgatóinak szóló hírlevélben, hogy az egyetem tanácsa kezdeményezni fogja a Közép-európai Egyetem engedélyének visszavonását. Az Akadémiai Dolgozók Fóruma Facebookon azt írta, a döntést azzal indokolják, hogy jó ideje nem vettek fel hallgatót a magyar akkreditációjú programokra Budapesten.
A budapesti kutatóintézetek maradnak, illetve egyéb diplomát nem célzó képzéseket is megtartanak. Korábban a CEU vezetősége olyan koncepciót készített el, amely a CEU-t és Budapestet végleg szétválasztaná: ezellen akkor aláírásgyűjtés indult, azonban mindhiába.
„A döntés az egyetem racionalizálását szolgálja, ami tisztán intézményi szempontból érthető, hiszen sem az amerikai, sem a magyar képzés már évek óta nem folyik Budapesten, egy oktatási tevékenységet nem folytató intézmény fenntartása pedig nem észszerű.”
– írják. A CEU tehát befejezi a felsőoktatási tevékenységet Budapesten. „Az Orbán-kormány azon kísérlete, hogy elűzze a Közép-európai Egyetemet Budapestről, sikerrel járt.” – írja a fórum. Hozzátették:
„A CEU beszüntetése logikus lépés, önmagában nincs is nagy jelentősége, hiszen egy már létező állapothoz igazítja a jogi kereteket. A döntés azonban szimbolizálja a magyar tudományosság számára tragikus valóságot.”
A Soros György által alapított egyetemet, a CEU-t úgy tudta elüldözni Budapestről a kormány, hogy az egyik napról a másikra, mindenféle előzetes egyeztetés nélkül benyújtott Lex CEU-ban olyan feltételeket szabott az egyetemnek, amiket tulajdonképpen csak maga a kormány tudott volna teljesíteni egy államközi megállapodás aláírásával. Hónapokig azzal hitegették a CEU-t, hogy ez megtörténik, végül az egyetem maga döntött úgy 2018-ban, hogy inkább Bécsbe költözik. A szerződésről a fórum most úgy fogalmaz: bár az amerikai fél elfogadta, „a szerződés a mai napig Orbán Viktor fiókjában csücsül és várja, hogy aláírja.”
A lépés beleillett az akkor már egy jó ideje dübörgő sorosozásba, de a sajtóban is felröppent, hogy a kormányt komolyan foglalkoztatja a CEU kiszorításának terve. A kormány végig tagadta, hogy Soros György miatt akarják kipaterolni a CEU-t, a hivatalos magyarázat úgy szólt, hogy csupán a külföldi egyetemek törvényes működését szeretnék rendezni. Egyedül Lázár János vállalta fel nyíltan, hogy a magyar származású milliárdos miatt kellett mennie a CEU-nak.