Besárgult az egész ország, zivatarokra adtak ki figyelmeztetést

2024. június 5. – 07:51

Másolás

Vágólapra másolva

Bár délelőtt nem várható zivatar az országban, a déli óráktól estig szórványosan – az északi megyékben kisebb számban – valószínű lesz, helyenként felhőszakadás-szerű intenzitással lokálisan jelentősebb mennyiségű (20-30 milliméter) csapadék, néhol viharos (55-75 kilométer per órás) széllökés, illetve jégeső (2 centiméter alatti átmérővel) is társulhat, írja a HungaroMet.

Az Időkép szerint ma a napsütésé lesz a főszerep, az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből csak helyenként fordulhat elő zápor, zivatar. A nyugati-délnyugati szél mérsékelt, időnként élénk lesz. Erős lökések legfeljebb zivatarok környezetében lehetnek. Kora reggel 9-15, délután 24-29 fok várható. Hajnalra néhol pára-, sekély ködfoltok képződhetnek.

Csütörtökön is sokat fog sütni a nap, egy-egy kósza zápor, zivatar legfeljebb északon-északkeleten és az Alpokalján fordulhat elő. Kora reggel 12-17, délután 26-31 fokot mérhetünk. Péntek hajnalban északon fordulhatnak elő záporok, zivatarok. Napközben azonban túlnyomóan napos időre készülhetünk, legfeljebb néhol alakulhat ki csapadék. Gyenge, mérsékelt lesz a nyugatias szél. Délután 27-32 fok közé melegszik a levegő.

Hétvégén strandidőre van kilátás. Szombaton 27-33, vasárnap 28-34 fok között alakulhatnak maximumok. A meleg, többnyire napos idő mellett azonban záporok, zivatarok is lehetnek elsősorban északon és a Dunántúlon. A szél zivatarok környezetében támadhat fel, de vasárnap többfelé megerősödik a délnyugati légmozgás is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!