Negyven év után újra áll Miskolc egyik legismertebb építménye

2024. június 5. – 14:15

Negyven év után újra áll Miskolc egyik legismertebb építménye
Résztvevők a felújított miskolci Villanyrendőr avatásán 2024. június 5-én. A város egyik legismertebb építményét immár emlékműként, a régi helyén, megújult formában állította fel a miskolci önkormányzat civil összefogással és vállalkozói segítséggel – Fotó: Vajda János / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Immár emlékműként, a régi helyén, megújult formában állította fel a miskolci önkormányzat civil összefogással és vállalkozói segítséggel a város egyik legikonikusabb építményét, a Villanyrendőrt. A szerdai átadón Veres Pál (Függetlenek SZIVE-MSZP-Momentum-Párbeszéd- Jobbik-LMP-DK-Mindenki Magyarországa-Velünk a Város) polgármester az MTI-nek azt mondta, identitása és történelme szempontjából nagyon fontos, hogy Miskolc megőrizze a hagyományait, emlékeit.

Az eredeti építményt már több mint negyven éve lebontották, de tíz évvel ezelőtt civilek, lokálpatrióták és várostörténettel foglalkozók kezdeményezték a „visszaállítását”. Az ötlet évekig pihent, néhány éve aztán vállalkozók megkeresték az önkormányzatot azzal, hogy hajlandóak pénzt fektetni a Villanyrendőr visszaállításába.

Fotó: Fényes Tamás / MTI
Fotó: Fényes Tamás / MTI

Szántó István, a civil kezdeményezők egyike arról beszélt, a Villanyrendőr a Mancs-szoborral és a Szinva teraszon található Miskolci lányok szoborcsoporttal egységes turisztikai vonzerőt ad majd a környéknek.

A villanyrendőr egy betontalpra épített üvegbódé, ebben ülve irányították a rendőrök a Széchenyi utca és Szemere utca forgalmát, és innen kapcsolgatták a közlekedési lámpákat. Később a feladatot a rendőrök helyett vezérlőszekrényre bízták, a villanyrendőrt pedig elbontották.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!