Orbán a mozgósító levélben: Még elkerülhető a legrosszabb

2024. június 4. – 21:12

Másolás

Vágólapra másolva

Több millió háztatásba érkezik majd az a levél, amit a kormánypárt elnöke, Orbán Viktor írt alá. A Hvg.hu-hoz már eljutott, milyen üzenetet fogalmazott meg a Fidesz a kampányhajrában, a június 9-i választás előtt.

Meglepetés nincs benne, ha nyomon követtük az eddigi plakátokat, de meglepő módon Soros György most kimaradt. Már az első gondolatban ott van viszont a háború vagy béke, mint a sorsdöntő választás tétje. Az elmaradhatatlan és kötelező gyurcsányozás ezúttal is ott van a fordulatok közt, és az is, hogy Brüsszel urai háborúpártiak.

„El kell zavarnunk őket, és olyan vezetőket kell választanunk, akik újra békét és jólétet teremtenek” – rögzítette.

Természetesen azt is megtudhattuk, hogy a Fidesz–KDNP jelöltjei azok, akiknek Brüsszelben is Magyarország az első.

„Ha a békepárti többség Európa-szerte felemeli a szavát, még elkerülhető a legrosszabb”

– így zárta a mondandóját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!