Magyar Péter: Rogán azt mondta, a Vodafone-t nem üzleti okokból, hanem az emberek adatainak megszerzése érdekében vették meg

2024. június 1. – 13:41

Magyar Péter: Rogán azt mondta, a Vodafone-t nem üzleti okokból, hanem az emberek adatainak megszerzése érdekében vették meg
Fotó: Partizán / YouTube

Másolás

Vágólapra másolva

Interjút adott szombat kora délután, a Békemenet elindulásával egy időben Magyar Péter a Partizánnak. A beszélgetésben sok témát érintettek, Magyar nagyrészt korábbi nyilatkozatait ismételte, de mondott néhány újat is.

A legfontosabb ezek közül egy Rogán Antallal folytatott beszélgetés felidézése volt. Magyar szerint a Vodafone állami felvásárlása után megkérdezte Rogán Antalt, hogy miért kellett megvenni a céget, amikor a hírek szerint az állam a piaci ár fölött fizetett érte.

Rogán erre szerinte azt mondta, hogy nem üzleti okokból vették meg, hanem az adatok miatt. Vagyis azért, mert a cégen keresztül nagyon sok ember adataihoz hozzáférnek, és nagyon sok embert el tudnak érni. Magyar Péter szerint a digitális állampolgárság is ugyanerről szól.

Magyar Péter szerint ezenkívül:

  • a Fidesz azzal számol, hogy 50 százalék körüli részvétel lesz, aminél jól tudnának szerepelni, de Magyar Péter szerint sokkal magasabb lesz a részvétel, és ez nekik, a Tisza Pártnak fog kedvezni.
  • Szerinte a Varga Judittal való vitájukban ő nem akadályozta a rendőrök munkáját, a rendőri eljárás jogellenes volt, az erről szóló jegyzőkönyvet pedig meghamisították.
  • Ha a Fidesz nyer a választáson, és a Tisza Párt 25-30 százalékot ér el, az azt jelenti, hogy a következő választáson a Fidesznek lesz egy legitim kihívója. Szerinte a NER megdöntésére az egyetlen lehetőség, hogy egy nagy párt hívja ki őket, ők ezt tervezik, és nem fognak összefogni más ellenzéki pártokkal.
  • Karácsony Gergely szerinte hazudik a fővárosi jelöltjeikről, nem igaz, hogy egyikük kartellezett volna.
  • Még Belgrádban is van normális Duna-part, olyanná kellene átalakítani a budapesti rakpartot is.
  • Ha megnyerik a választásokat, megfontolják a kétszintű önkormányzatiság felszámolását, mert szerinte nincs értelme, hogy a belvárosi utcák egyik fele az egyik kerületé, a másik fele a másik kerületé, az úttest meg Budapesté.
  • Az, hogy beül-e a Fővárosi Közgyűlésbe, attól függ, hogy milyen eredményt érnek el. Vagyis csak akkor ülne be, ha nekik lenne döntő szavuk a fővárosban.
  • Magyar szerint életveszélyesek azok a bicikliutak, amelyeket Karácsony felfestett. Szerinte ezeket felül kellene vizsgálni, és ahol túl széles a járda, ott a járdára kellene rakni a bicikliutat.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!