„Egyértelműen Vitézyre szavaznék, ha Szentkirályi visszalépne”

2024. június 1. – 13:46

Másolás

Vágólapra másolva

„Egyértelműen Vitézyre szavaznék, ha Szentkirályi Alexandra visszalépne. De nem fog” – mondja egy férfi, aki szerint itt mindenkinek elege van Karácsonyból, ezért örülnének bárkinek, aki nem ő. Egy másik menetelő kifejti, hogy Karácsony szerinte rossz, „Vitézy pedig legalább jó szakember. Hogy mennyire ért a városvezetéshez, az majd kiderül.” Aztán egy pillanatra elhallgat, mert egy másik résztvevő szakítja meg, jelezve neki, hogy vannak itt olyanok, akik „alattomosan Magyar Péterről kérdeznek”.

Bár mi nem kérdezzük, azért mégis hamar elmondják a véleményüket róla: „Magyar Pétert egyszer láttam, úgy nézett ki, mint egy kofaasszony” – fogalmaz a korábban figyelmeztető nő. A külpolitikáról pedig később, egy másik társaság magyarázza el, hogy „Brüsszel tesz ránk. Tudod, ki élvezi ezt? Csótánynak a felesége!” A június 9-i választásról még annyit azért megtudunk, hogy „hiába nyer most a Fidesz, a nyugati országokban még nem lesz változás”. Addig pedig szerintük „háború lesz, olyanok, mint Fico meglövése vagy a moszkvai terrortámadás”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!