A szervező CÖF szerint Párizs, London és talán Berlin is atomháborút vizionál

2024. június 1. – 12:41

Másolás

Vágólapra másolva

A szervezők meg is indokolták, hogy miért van most „minden korábbinál nagyobb szükség” a Békemenetre. Bayer Zsolt publicista arról írt, hogy „20-30 évvel ezelőtt senki nem gondolta volna, hogy az a Nyugat, amelyre a vasfüggöny mögül évtizedekig vágyakoztunk, úgy fog kinézni, ahogy ma kinéz: káosz, anarchia és bizonytalanság jellemzi”. Szerinte a Nyugat a háború eszkalációjában utazik, miközben Magyarország a béke szigete.

„Abban a helyzetben vonul majd a Békemenet, amikor Párizs, London és talán Berlin is atomháborút vizionál, feledve Hirosimát és Nagaszakit” – közölte a CÖF alapítója, Csizmadia László.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!