A Fidesz átragasztotta a DK-s polgármester plakátjait a XVIII. kerületben

Másolás

Vágólapra másolva

A Fidesz és a KDNP XVIII. kerületi szervezete „Illegális kampányfinanszírozás” feliratot ragasztott a kerület DK-s polgármesterének, Szaniszló Sándornak a plakátjaira, arra utalva, hogy a Fővárosi Választási Bizottság elmarasztalta a kerület DK-s vezetőjét, mondta a Facebookon közzétett sajtótájékoztatóján Ughy Attila, a Fidesz-KDNP helyi polgármesterjelöltje.

Ezután a fideszes Tóth Kálmán és a KDNP-s Szarvas Attila helyi frakcióvezető felragasztotta a figyelmeztető feliratot Szaniszló Sándor Béke téri plakátjára.

Ughy Attila azt mondta, hogy a polgármester az önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő gazdasági társaság által felállított reklámhelyeken mind dizájnjában, mind szlogenjében „kísértetiesen hasonló politikai kampányt folytat tájékoztatás címén”, mint a választási kampányban. A választási bizottság eltiltotta Szaniszló Sándort a további jogsértéstől, ezért a kerületi Fidesz-KDNP mindaddig folytatja az átplakátolást, amíg a polgármester nem tesz eleget a döntésnek – tudatta Ughy.

A kormánypárti jelölt kijelentette: az önkormányzat tulajdonában lévő közintézmények falán „teniszpálya méretű mellképeken” lehet látni a városvezetőt, illetve szlogenjeit, holott a kerületben „nem mennek olyan jól a dolgok”. Ughy szerint Szaniszló Sándor „nem fogadja el a kormánytól sem a segítő kezeket”, nem támogatja a 200 milliárdos infrastruktúrafejlesztést a 142-es vasútvonalra, amivel „egy komplett városrészt lehetetlenít el”.

Frissítés: Szaniszló Sándor polgármester a Telex megkeresésére azt közölte, hogy a Helyi Választási Bizottság első fokon elutasította Ughy Attila beadványát, de a fideszes fellebbezést követően a másodfok felülbírálta az első fokú döntést.

„A másodfok döntését vitatjuk, ezért jogorvoslat miatt a Kúriához fordultunk. Így a döntés még nem jogerős. Mindazonáltal a mai napon feljelentést tettünk a plakátok megrongálása miatt” – írta Szaniszló, hozzátéve, hogy minden olyan vádat visszautasít, amely szerint közpénzből kampányolna.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!