Feljutni egy lefelé tartó negyvenméteres mozgólépcsőn? Na, de húszkilós teherrel?

2024. május 26. – 11:37

frissítve

Feljutni egy lefelé tartó negyvenméteres mozgólépcsőn? Na, de húszkilós teherrel?
Fotó: Kovács Pál / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Sehol a világon nem rendeztek még ilyen versenyt, ahol tűzoltók mozgólépcsőn futnak teljes felszerelésben” – mondta Molnár Máté, a Magyar Tűzoltósport Egyesület (MTSE) alelnöke, miután maga is teljesítette a kihívást. A negyvenméteres távot teljes menetfelszerelésben kellett megtenniük a versenyzőknek felfelé, és ez még a legrátermettebb sportolóknak is feladta a leckét, mert a mozgólépcső közben lefelé haladt.

Fotó: Kovács Pál / Telex
Fotó: Kovács Pál / Telex

A helyszín a 4-es metró Szent Gellért téri állomása, az időpont pedig szombatra virradó éjszaka, amikor már nincsenek utasok a vonalon. A verseny résztvevői pedig az ország legjobb tűzoltósportolói, a feladat azonban sokukon kifogott.

Az MTSE évente három alkalommal rendez lépcsőfutó versenyeket Magyarországon, jellemzően magas épületek lépcsőin, mint például a pécsi tévétorony, de a szegedi rakpart lépcsőin is szerveztek már ilyesmit, magyarázta Molnár Máté. Emellett minden évben rendeznek jótékonysági FireCross-versenyt is.

Fotó: Kovács Pál / Telex
Fotó: Kovács Pál / Telex

Az MTSE belsős versenyeire önkéntes, önkormányzati és hivatásos tűzoltók jelentkezhetnek. Az ezeken elért eredmények alapján éves rangsor készül a versenyzők teljesítményéről, az éjszakai metrólépcsőfutáson azonban csak meghívott tűzoltók vehettek rész. Molnár Máté a rangsor alapján választotta ki azt a három női, és huszonkét férfi résztvevőt, akiket alkalmasnak láttak ennek az extrém kihívásnak a teljesítésére.

A futamok a metrómegálló középső szintjéről rajtoltak, versenybírók indították a rajtot egy nagy stoppergomb lenyomásával. A résztvevőknek körülbelül negyven métert kellett futniuk húszkilós védőfelszereléssel, arcukon légzőkészülékkel. A metrólejáró négy mozgólépcsőjéből egyszerre kettőn zajlottak a futamok egy-egy résztvevővel. A mozgólépcső tetejére érve a versenyző a fenti stoppergomb megnyomásával zárhatta a futamot.

A távot a résztvevők 40-50 százaléka tudta teljesíteni. „Itt nincs rajtsorrend, időmérés van, ami alapján kialakul egy végeredmény, de alapvetően ez nem egy verseny”, mondta Molnár Máté. A lépcsőn fel nem jutó versenyzőket ugyanolyan elismerő taps fogadta, mint azokat, akik sikeresen teljesítették a kihívást. A futamok után csoportképek is készültek, jelezve, hogy sokkal inkább baráti erőpróbáról van szó, mintsem vérre menő versenyről.

Fotó: Kovács Pál / Telex
Fotó: Kovács Pál / Telex
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!