Mióta az állam átvette a védőnői hálózatot, sok irodában már patron se jut a nyomtatóba

2024. május 26. – 20:47

Másolás

Vágólapra másolva

Van védőnői iroda Magyarországon, ahol a kismamákat kérik, hozzanak saját pohárban vizeletmintát a várandósgondozásra, mert nincsen pohár. Az utóbbi hetekben egyre több védőnő tett ki ilyen vagy ehhez hasonló, eszközhiányról panaszkodó bejegyzéseket a Facebookra. Volt, aki arról írt, nem tudnak vécépapírt tenni a mosdóba, máshol azt kérték, mindenki nyomtassa ki otthon a szükséges nyomtatványokat, mert az ő nyomtatójukban nincs papír, és lassan a toner is kifogy. Egyikük azt írta, „utolérte őket a központosítás átka. Elfogynak a tartalékaik”.

Ezeket a posztokat Kunetz Zsombor egészségügyi szakértőösszegezte és osztotta meg néhány napja a Facebookon. A bejegyzéseket most az RTL Híradója is kereste, de azzal szembesültek, hogy a legtöbbet levették, miután Kunetz kitette a posztját. Pedig volt több bejegyzés is, ahol a megrökönyödött anyák és apák ajánlották fel, hogy visznek be vécépapírt vagy adnak pénzt a védőnői irodáknak.

Az RTL Híradója szerint azonban nem a forrás hiányzik, hanem a központosított rendszer rugalmatlansága miatt állt be ez a helyzet. Korábban ugyanis a védőnők az önkormányzatok alkalmazásában álltak, 2023 júliusában viszont központosították a védőnői hálózatot, így azóta a védőnők a kórházak alá tartoznak.

A központosítás óta a védőnők beszerzéseit is a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság intézi, ők azonban az RTL-nek nyilatkozó szakértők szerint sokszor egyszerűen nem szerzik be, amit a védőnők kérnek.

„A probléma július óta állandó és eléggé szerteágazó és sokakat érintő. Az egy nagyon érdekes szám, hogy július óta a védőnők 68 százaléka nyilatkozott arról, hogy saját pénzen vett olyan eszközt, ami a mindennapi munkavégzéséhez szükséges” – mondta Szalainé Pintér Veronika, jogi szakokleveles védőnő, a Független Egészségügyi Szakszervezet védőnői alapszervezetének vezetője az RTL Híradónak.

Szalainé Pintér Veronika szerint sok védőnő jelzett olyan eseteket, ahol a több száz védőnőnek azért nem tudnak több száz féle patront vagy tonert rendelni a nyomtatóikba, mert a kórházban egy bizonyos típusú nyomtató van, és a védőnőke nem olyan. Ennek ellenére persze a nyomtatókat sem cserélik le – állította Szalainé Pintér Veronika.

Az RTL megkérdezte a Országos Kórházi Főigazgatóságtól, miért állt elő ez a probléma, és mennyire általános, de a reakció csak annyi volt, hogy ellenőrzik a problémát, és ha valóban hiány van valamiből, azt pótolják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!