Orbán Viktor Vásárhelyen: Nincs elég fehér keresztény ember Európában

2024. május 25. – 18:09

Orbán Viktor Vásárhelyen: Nincs elég fehér keresztény ember Európában
Orbán Viktor Hódmezővásárhelyen 2024. május 25-én – Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Hódmezővásárhely a nemzeti keresztény oldal egyik bástyája, mindig lehet rá számítani, jóban-rosszban, háborúban, békében” – jelentette ki Orbán Viktor szombat délután a településen, egy magánház udvarában tartott kampánygyűlésen, ahol a háború mellett a migráció, a családok és Márki-Zay Péter polgármester voltak a fő témái, valamint az, hogyan kell kampányolni június kilencig.

Először Lázár János építési és közlekedési miniszter, térségi országgyűlési képviselő szólalt fel, aki szerint a cél

„megszüntetni azt a szégyent, hogy Vásárhelynek van a leghülyébb polgármestere Magyarországon”.

Lázár azt tapasztalta, „vidéki emberként az országos politikába, fideszesként pedig a hódmezővásárhelyi városházára vezet nehéz és rögös út”. A miniszter azt mondta, nem szoktak lehetőséget kapni arra, hogy gyűlést tartsanak a városban, ezért kellett most egy helyi lakos belső udvarába menniük.

Lázár ezután köszöntötte a Fidesz helyi polgármesterjelöltjét, Grezsa Istvánt, aki 2019-ben is a Fidesz jelöltje volt, de közel tizenöt százalékkal alulmaradt Márki-Zay-val szemben. Grezsa arról beszélt, hogy sem miniszterelnök, sem „politikai futóbolond” nem kíván lenni, de szerinte június 9-én „tudnak és fognak is győzni”. Márki-Zay mellett Magyar Pétert sem kímélte, szerinte „a második messiás Péter elballagott az egyes számú messiás Péter mellett”.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex

Ezután Orbán Viktor vette át a szót, aki bár elismerte, hogy nem háborúszakértő, „tanult történelmet”. Meg is osztotta gondolatait háború és béke kapcsán. Szerinte a háborúért gazdasági árat is fizetünk, a boltokban „háborús árak vannak, azért olyan magasak”, de ez másodlagos az emberéletek után. „Az első világháborúban Vásárhely nagyon sok vért adott, és a másodikban is adott bőven” – mondta a miniszterelnök, aki úgy látja, „nincs elég fehér keresztény ember Európában”, és ez azzal magyarázható, hogy a „világháborúkban halomra lőtték őket”. Orbán szerint a migrációt is az okozza, hogy „az ő gyermekeik, unokáik hiányoznak, ezért nincs elég ember, légüres tér van”, ahová küldik a migránsokat.

A vásárhelyiek szerinte „közel vannak a tűzhöz”, mivel délről jönnek az illegális bevándorlók. „Elzavarjuk azokat az európai vezetőket, akik megmondják nekünk, hogy kikkel éljünk együtt” – mondta a miniszerelnök, aki szerint „azt sem mondhatják meg, hogyan” éljünk Magyarországon. Ezzel a hagyományosnak nem megfelelő családmodellekre utalt.

Azt mondta, „ez nem lokalizált, hanem terjedő elmebaj”, és hallott olyan európai iskoláról, ahol kötelező fordított napot tartanak, ahol a fiúk lánynak öltöznek, és fordítva. „Tiszta őrület” – kommentálta ezt a hallgatóság egyik tagja.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex

Orbán a család fontosságát hangsúlyozta, azt mondta, „nem vagyunk hajlandóak feladni, mert nem tudjuk, mit kapunk érte”. Itt is elmondta ismert mondatát, hogy a család férfiból és nőből áll, amire a közönség helyeselt.

A gyűlésen magáról a kampányról is szó esett, ami bár hivatalosan egy hónapja tart, Orbán szerint csak „lassan elkezdődik”, de maga sem tudja, hogy ezzel viccelt-e. Úgy véli, az embereket az utolsó hat napban kell meggyőzni, mégpedig személyesen. Szerinte az európai parlamenti választások nem szokták lázba hozni az embereket, de arra számít, hogy a június 9-i egy különleges alkalom lesz. „Az utókor majd úgy emlékszik vissza, hogy ez volt az, ahol eldőlt a háború és a béke kérdése” – jósolta a miniszterelnök.

A cél viszont most nem az, hogy a bizonytalanokat meggyőzzék, mert az EP-választásnak szerinte az lesz a győztese, aki a saját hívei közül mozgat meg minél több embert. Fontosnak tartja a tapasztalatot, de úgy véli, „rutinból nem lehet választást nyerni”, mert az ellenfél is dolgozik, neki is vannak céljai. „Itt a test kevés, szerelem kell” – mondta a kormányfő, aki szerint „a közös szerelmünk Magyarország”.

Márki-Zay Péter egyébként a rendezvény előtt megígérte, hogy átadják a miniszterelnök részére a közgyűlésen pénteken hozott azon határozatot, melyben „a magyar kormány háborús uszítása, háborús készülődése, és magyar katonák halálos veszélybe küldése ellen tiltakoznak”. Ezt végül Orbán helyett Lázárnak sikerült odaadni, aki azt ígérte, mindenképpen továbbítja a dokumentumot a miniszterelnöknek. Márki-Zay eredetileg Orbánnak akarta ezt odaadni, és bár a miniszterelnök köszönt is a polgármesternek találkozásukkor – „Jó napot, örülök, hogy látom!” –, azonnal továbbment, és így jött a képbe a mögötte érkező Lázár.

Orbán Viktor rendszerint nem hirdeti meg előre a kampányrendezvényeit, a szabad sajtó is rendre olvasói levelekből értesül, ezt egyébként Magyar Péter is szóvá tette országjárása makói állomásán hétfőn. A miniszterelnök Csongrád-Csanád vármegyében legutóbb a makói Hagymatikum átadásán jelent meg váratlanul, amiről a Szegeder is tudósított, ekkor eredetileg Lázár János volt a leginkább várt vendég, Orbán érkezését nem verték nagy dobra.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!