13 év fegyházat kaphat R. Lajos, mert a szépségversenyére jelentkező lányoknak szexmunkát szervezhetett

2024. május 24. – 10:28

Másolás

Vágólapra másolva

Emberkereskedelem, üzletszerű kerítés, kitartottság és gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy modellügynökség tulajdonosa ellen, aki szépségversenyeinek résztvevőit közvetítette ki szexuális szolgáltatások nyújtására 2015 és 2023 között – közölte a Fővárosi Főügyészség. A 69 éves R. Lajost tavaly februárban vette őrizetbe a Nemzeti Nyomozó Iroda Emberkereskedelem Elleni Osztálya, a férfit már 2021-ben is gyanúsítottként hallgattak ki, de tevékenységét azóta is folytatta. A rendőrség korábban ezt a felvételt tette közzé az elfogásról:

A vádirat szerint R. Lajos 2015 óta foglalkozott női szépségversenyek szervezésével, és egy modellügynökséget is vezetett. Munkája során számos nővel került kapcsolatba, akik közül többen hajlandóak voltak pénzért szexuális szolgáltatást nyújtani. R. Lajosnak több ismerőse is volt, köztük kifejezetten jómódú, sok esetben nem magyar állampolgárságú vagy nem Magyarországon élő férfiak, akik szexuális szolgáltatást nyújtó nőket kerestek.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatban a 24.hu-nak azt mondta, hogy 13 év fegyházbüntetést kértek a 36 rendbeli bűncselekménnyel vádolt férfire, ennyit kaphat abban az esetben, ha az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!