Ollóval és ceruzával támadt osztálytársaira egy másodikos gyerek Székesfehérváron

2024. május 22. – 12:31

Másolás

Vágólapra másolva

Ollóval hadonászott osztálytársai között, és ceruzával akarta nyakon szúrni osztálytársát egy másodikos gyerek a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi úti tagiskolájában még május 17-én, de mielőtt kivitték volna a teremből, másokat is célba vett, és az óraadó tanárra is rátámadt, tudtuk meg egy olvasónktól. Szerinte a gyereknek korábban is voltak olyan súlyos tettei, ami miatt a tankerülethez is érkezett már bejelentés vele kapcsolatban.

Megkerestük a Székesfehérvári Tankerületi Központot, hogy megtudjuk, kaptak-e bejelentést a diákról, tudnak-e az esetről, és ha igen, indult-e eljárás. „Az esetről természetesen a fenntartó is tudomást szerzett. Az ügyben feljelentés történt, az érintett iskola a hatóságok rendelkezésére áll” – válaszolta kérdéseinkre Török Szabolcs tankerületi igazgató, de további tájékoztatást nem kívánt adni.

Kerestük a székesfehérvári rendőrséget is, hogy megtudjuk, indult-e eljárás az ügyben, és ha igen, milyen jogcímen, illetve kerestük az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálatot is, hogy ők tudnak-e az esetről.

A rendőrség azt írta 17 órakor: „Az eset kapcsán súlyos testi sértés kísérlete miatt indult büntetőeljárás. A nyomozás érdekeire való tekintettel az ügy részleteiről bővebb információt – az eljárás jelenlegi szakaszában – nem adhatnak.”

Frissítés 2024.05.22. 14:46:

Cikkünk címét újabb információk beérkezését követően módosítottuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!