Rosszul lett egy kislány egy borsodi buszmegállóban, a mellette álló férfi a mentők tárcsázása helyett elfutott a gyerek telefonjával

2024. május 21. – 08:54

Másolás

Vágólapra másolva

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen kifosztás bűntette
miatt, aki egy gyermekkorú lány rosszullétét kihasználva elvette a
mobiltelefonját – derül ki az ügyészség közleményéből.

A vádirat szerint 2023. január végén egy borsodi településen a buszmegállóban rosszul lett egy tizenkét éves kislány. A homályos látással és szédüléssel küzdő kislány a közelében álló férfit kérte meg, hogy hívjon mentőt, vagy értesítse az édesanyját.

A férfi arra hivatkozva, hogy nincs mobiltelefonja, elkérte a gyerek telefonját. A képernyőzárat viszont nem tudta feloldani, ezért visszaadta. Aztán meggondolta magát, odalépett a még mindig rosszulléttel küzdő gyerekhez, kivette a kabátja zsebéből a telefonját, és elszaladt.

Rövid időn belül megint meggondolta magát, visszament, és átadta a telefont a gyereknek. A készülék ekkor azonban már sérült állapotú volt, hátlapján és kijelzőjén repedésekkel.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével
büntetővégzésben felfüggesztett börtön büntetést indítványozott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!