Hajléktalanokat dolgoztatott rabszolgaként egy nyírségi férfi
2024. május 21. – 09:44
Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség egy nyírségi férfi ellen, aki hajléktalanságban élő férfiakat vett rá arra, hogy éveken keresztül ingyen dolgozzanak neki – írja az MTI.
A vádirat szerint az állatokkal és favágással foglalkozó férfi 2019 szeptemberében Budapesten ismerte meg első áldozatát, akit magához költöztetett és a jószágok gondozásával, valamint favágással bízott meg, munkájáért azonban nem fizetett neki. A kiszolgáltatott férfit a vádlott az egyik ingatlanában helyezte el, ahol rajta kívül még négyen laktak. A lakásba a víz nem volt bekötve, lavórból lehetett mosakodni, a WC pedig az udvaron volt.
A férfi kétszer próbált megszökni, azonban fogvatartója mindkét alkalommal visszavitte, szökése miatt bántalmazta. Végül 2022 februárjában sikerült elszöknie.
A férfi egy másik, Debrecenben élő hajlék nélküli férfit is magához költöztetett, ő a közeli baromfifeldolgozó üzemben dolgozott, fizetését azonban – az ellátásra és a lakhatásra való hivatkozással – teljes egészében elvette tőle. A férfi tizenkilenc hónapon át dolgozott a vádlottnak az üzemben, amikor egy barátja segítségével sikerült megszöknie.
A férfi harmadik áldozata szintén egy hajléktalanságban élő férfi volt, ő is fizetség nélkül gondozta fogvatartója állatait.
Az emberkereskedelem és kényszermunka minősített esetével vádolt férfival szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a főügyészség.