Tévedésből rossz házba tört be, a szomszédtól követelt pénzt egy maszkos-késes támadó Csornán
2024. május 13. – 09:50
Csuklyát húzott a fejére, maszkot az arcára, és magához vett egy kést és egy vascsövet egy 29 éves férfi 2023 őszén, így indult egy csornai házhoz, hogy visszaköveteljen egy kölcsönadott összeget – írta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség a Győri Járási Ügyészség egyik vádemeléséről.
A vádirat szerint a férfi ezután késő este betörte egy csornai ingatlan bejárati ajtaját, majd az ott lévő férfitól pénzt kezdett követelni, amit szerinte a barátnőjének adott – vagy a dolgot, amire adta. A férfi mellett ott volt a felesége is, aki megrémülve kimászott az ablakon, és értesítette a rendőrséget.
Ez idő alatt férje elmondta a betörőnek, hogy nem ő az a személy, akinek a becenevét emlegeti, feltehetően tévedés történt, a keresett személy a szomszédban lakik.
A betörő ekkor elhagyta az ingatlant, és átment a szomszédba. Oda bemászott a kerítésen, majd az udvaron találkozott a személlyel, akit keresett. Innen rövid szóváltást követően az otthonába bemenekült, majd barátnőjével együtt kiugrottak a ház ablakán, és szintén hívták a rendőrséget. A támadó férfi ezután a második ház bejárati ajtaját is betörte, majd összekészített kb. 1,5 millió forintnyi ékszert. Ezeket végül nem tudta elvinni, mert a rendőrség tetten érte őt.
Az ügyészség a többszörös visszaesőnek minősülő férfit – aki előzőleg 2023. április 30-án szabadult – kétrendbeli minősített önbíráskodással és kétrendbeli minősített magánlaksértéssel vádolta meg. Vele szemben 18 év szabadságvesztés is kiszabható. A férfi jelenleg egy másik ügyben kiszabott, újabb jogerős szabadságvesztés büntetését tölti.