Lent laknak az emberek, a mese felfelé száll

„Blokkolja-e az illusztráció a fantáziát?” – teszi fel a kérdést Magonyné dr. habil. Varga Emőke, az SZTE tanszékvezető tanára a szegedi Mentorháló eseményén. A gyermeknevelés e sokat vitatott kérdésében gyorsan állást is foglal cáfolóként, Kass János gondolatát idézi, miszerint „az első könyv, amit a gyermek életében kezébe vesz, illusztrálva van, ahogy a Biblia is, amellyel eltemetik”.

Ahhoz, hogy megértsük, milyen szerepet tölt be egy gyerek életében az illusztrált történet, illetve az azzal való megismerkedés, Varga a fenséges élmény fogalmát említi. Ez lehet olyan helyzet, amiben az egyénnek még sosem volt része, mint az első szerelem vagy a tengerrel való első találkozás, de az adott esemény ritkaságából és az egyén személyiségéből is fakadhat, hogy mit képes így megélni. Ebbe az élménysorba illeszkedik a gyerek számára a képes mesével való találkozás is.

De hogyan hat egy gyereknek adott történettel kapcsolatos elképzeléseire az, ha az olvasmányélmény mellé társul egy egzakt ábrázolás is? A rajzoló és a gyerek gondolatmenete teljesen eltérő utat járhat be, még ha végső soron mindketten jól értelmezhető rendszerben is haladnak. A tanszékvezető példaként egy olyan esetet említ, amikor Nemes Aurélia A cinege cipője-illusztrációjával kapcsolatban kérdeztek egy kislányt arról, a kép alapján milyen irányban folyik a történet, miközben a gyerek a verset hallgatta. Válaszát, miszerint lentről felfelé halad a mű, azzal magyarázta, hogy

„lent a földön laknak az emberek, a mese pedig felfelé száll”.

Mivel még nem tudott olvasni, nem értelmezte a képre ültetett szövegrészleteket – amelyek vezethetik a nézőt –, de az általa megragadott jellemzők mentén mégis kialakított magának egy olyan struktúrát, amelyben a válasza következetesnek tekinthető.

A tanárnő szerint az, hogy a realista és részletes illusztrációk előnyt élveznek-e a valóságtól jobban elrugaszkodó, túlzó vagy épp hiányos grafikákkal szemben, nem teljesen egyértelmű. Egy esetben arra kértek gyerekeket, hogy A kiskakas gyémánt félkrajcárja két illusztrációja közül válasszák ki a nekik jobban tetszőt, és a torzabb megjelenítés bizonyult népszerűbbnek, vagyis a valótlanabb megjelenítés nem gátolta őket abban, hogy értelmezni tudják és megéljék a mögöttes tartalmat.

Az illusztrátor feladata, hogy a szöveg hatására az olvasóban gomolygó rendszert megragadja és egy pontba fixálja. Ezt önmagában akár tekinthetnénk annak megerősítésének, hogy a képi ábrázolás gátat szab a képzelet kibontakozásának, Varga azonban gyorsan árnyalja is ezt a gondolatot, szerinte a befogadó számára az illusztráció kiindulópontot jelent az olvasottak vizualizálásához, nem pedig a végső megoldást.

Ugyanis hiába kerül rögzített formában a gyerek elé az illusztráció, annak dekódolásában, feldolgozásában az általa ismert világ tükröződik. A képbe egy ebbe a világba illeszkedő, értelmesnek vélt magyarázatot lát bele. Ilyenkor hangsúlyos többek között a színemlékek hatása is,

egy ábrázolás motívumait a befogadó képes azok valóságból ismert vonásaival, így színárnyalataival együtt látni,

akkor is, ha a képen azok a vonások nem jelennek meg. A tanszékvezető példaként a Nap és a Hold találkozásának egy kizárólag barna árnyalatokat használó megjelenítését hozza fel, amellyel kapcsolatban a kérdezett gyerekek egyebek mellett a kék és sárga színekre is asszociáltak.

Varga Emőke úgy látja, jelentős aránytalanság tapasztalható az oktatásban a szöveg-kép értelmezés kétirányúságával kapcsolatban. Bevett gyakorlatnak minősül az a feladat, hogy a gyerek szövegből kiindulva hozzon létre illusztrációt – legyen képes lerajzolni azt, amit olvasott – de azzal már alig foglalkoznak a pedagógusok, hogy egy képet megnézve mondja el, mit lát, hogy leírást, történetet tudjon alkotni köré. „Nincs egyensúlyban a mérleg, a szöveget sokkal nagyobb súllyal kezeljük, a kép és annak szerepe hátrányos megkülönböztetést szenved” – véli a tanárnő.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.