Azért rúgtak ki egy minisztériumi dolgozót, mert megosztott egy ársapkás mémet Nagy Mártonról

2024. május 8. – 16:50

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint húsz év szolgálati jogviszony után azonnali hatállyal felmentették állásából az akkori Gazdaságfejlesztési (a mai Nemzetgazdasági) Minisztérium egyik dolgozóját 2023 tavaszán, mert Nagy Márton miniszterről osztott meg egy mémet a Facebookon.

A dolgozó a TASZ-szal perre vitte az ügyet, első fokon pedig most nyert. A bíróság kimondta, hogy a felmentése nem felelt meg a jogszabályoknak, és 5 millió forintos kártérítést is megítéltek neki.

A TASZ szerint a minisztérium elégedett volt a dolgozó munkájával, kivételes minősítést kapott a legutolsó teljesítményértékelésén is. Végül szóban közölték vele, hogy azért rúgják ki, mert öt héttel korábban megosztott egy mémet a Facebookon Nagy Mártonról, utalva az ársapkákra. Ezt:

Forrás: Ormánykommunikáció Facebook
Forrás: Ormánykommunikáció Facebook

A dolgozó azt állította, a mémet azért osztotta meg, mert szórakoztatónak találta, de a bejegyzést csak bizonyos ismerősei láthatták. A minisztérium később azt állította, hogy a kormánytisztviselő Facebook-oldalát nem ellenőrizte, hanem a hivatali szervezetrendszeren keresztül szerzett tudomást a posztról.

A TASZ az ügyet előbb a Közszolgálati Döntőbizottság elé vitte, de az elutasította a panaszt – szerintük ugyanis a mém „alkalmas volt a kormányzati igazgatási szerv jó hírneve, illetve a jó közigazgatásba vetett bizalom súlyos rombolására”. A szervezet a határozatot a Fővárosi Törvényszéken támadta meg, ami végül első fokon megállapította, hogy jogtalan volt a dolgozó felmentése.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!