„Irritáló vagy, és megöllek!” – székkel és ököllel verte meg óra közben tanárát egy 17 éves szolnoki diák
Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt vádat emeltek egy 17 éves szolnoki fiú ellen, aki székkel és ököllel verte meg egyik tanárát. A pedagógus nyolc napon túl gyógyuló, törésekkel is járó sérüléseket szerzett – írja a 24.hu.
A 38 éves tanárnő történelemórát tartott a kilencedikeseknek, amikor az egyik diák az engedélye nélkül kiment vécére. Amikor visszaért, a tanár szóvá tette, hogy nem kéredzkedett ki, amire a fiú először megígérte, hogy legközelebb engedélyt fog kérni.
Amikor a tanárnő arra kérte a fiút, hogy folytassák a korábban megkezdett feladatot, a fiú azt mondta: „Kurvára irritáló vagy.” A tanárnő megkérte, hogy ismételje el, amit mondott, mire ő azt mondta: „Irritáló vagy, és megöllek!” A tanárnő kiküldte a fiút a teremből.
A 17 éves fiú ekkor felállt, megfogta a székét, és megütötte vele a pedagógust, akinek a védekezésre emelt karját találta el. A diák tovább verte a székkel, többször eltalálva a karját és a fejét. A tanárnő megpróbált elmenekülni, de a fiú a folyosóra is követte, ott többször ököllel arcon ütötte őt. A pedagógus végül a tanári szobába menekült.
Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kért a fiúra azzal, hogy rendeljenek ki mellé pártfogót, és vegyen részt szorongást, agressziót kezelő pszichoterápián.