Hiány van sofőrökből a fuvarozó piacon, ezért változtatna a kormány a jogosítványok megszerzésén

2024. április 23. – 18:56

Másolás

Vágólapra másolva


Módosítaná a kormány a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló rendeletet úgy, hogy

B kategóriás jogosítvánnyal megszerezhető legyen a C és CE kategóriás jogosítvány, rövidítve az ahhoz kapcsolódó képzési időt, valamint a költségeket

– írja a 24.hu a kormany.hu weboldalra feltöltött dokumentumok alapján.

A tervezetben az szerepel, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium által jegyzett, április 29-ig társadalmi egyeztetésre szánt rendelet a vezetői engedélyekről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

A módosítás mögött az áll, hogy a fuvarozó cégeknél nincs elég sofőr. „A tervezet megteremti a lehetőséget arra, hogy egy kombinált, C és CE kategóriákat egyszerre magába foglaló tanfolyamot B kategóriás vezetői engedéllyel is el lehessen kezdeni, így annak eredményeként megszerezni a munkaerőpiaci igényeknek megfelelő C és CE kategóriás vezetői engedélyt. Ezáltal rövidül a képzési idő, csökken a költség, ami lehetővé teszi, hogy a képzésben résztvevők gyorsabban munkába állhassanak, ezzel csökkentve a fuvarozói piacon kialakult gépkocsivezető-hiányt” – áll a tervezetben.

A jelen állás szerint C és E kategóriás jogosítványt nem lehet egyszerre megszerezni, valamint a CE kategória feltétele az érvényes „B” és „C” kategóriás, nem kezdő vezetői engedély. Ha valakinek C kategóriás jogosítványa van akkor 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó kocsik, valamint az ilyen autókból és könnyű pótkocsikból álló járműszerelvényeket vezethet – kivéve a buszt és trolit. Míg CE-s jogsival a C kategóriájú tehergépjárműből és nehéz pótkocsiból álló szerelvényt is vezethetünk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!