Figyelem, ha magányos madárfiókát talál, ne vigye haza, többségük nem árva

2024. április 22. – 09:44

Másolás

Vágólapra másolva

Hamarosan kezdődik a madárfiókák tömeges fészekelhagyási szezonja – írja közleményében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, amely írásában arra figyelmeztet, hogy habár több magányosnak tűnő fiatal egyeddel lehet ilyenkor találkozni mind a településeken, mind máshol, nem szabad őket hazavinni. Ugyanez igaz a kirándulás során talált, szüleikre várva mozdulatlanul fekve rejtőzködő őzgidákkal, nyúl-, nyest- és mókuskölykökkel, vadmalacokkal is. Ezeket jó szaglású szüleik miatt megfogni sem szabad.

A tájékoztatás szerint a kis- és közepes testű madárfajokra általánosan jellemző, hogy fiókáik a teljes röpképesség elérése előtt elhagyják a fészket, és a környék sűrű aljnövényzetében bujkálva hívják magukhoz etető szüleiket. Az emberek többnyire ilyen tollas, nem menekülő, magányosnak tűnő fiókákkal találkoznak az utcán, a parkban, a kertben a földön ücsörögve, gyakran hangosan csipogva. A látszat ellenére azonban ezek a madarak nem árvák, a táplálékot kereső szüleik valahol a közelben vannak, ezért szükségtelen, sőt, a madarak számára kifejezetten káros, ha hazavisszük őket.

Ilyen helyzetben a legjobb megoldás az, ha a nyílt helyen üldögélő fiókát óvatosan megfogva a legközelebbi sűrű aljnövényzetfoltba, bokor alá tesszük le. A hazai madárfajok nem szagolnak, így az érintésünk nem okoz problémát. Ha leszakadt fészket találunk, esetleg viharos időben kiesett fiókát, akkor ott a legjobb mentési megoldás a pórul járt fiatalok vesszőkosárba telepítése és ágak közé helyezése.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!